RETRO RÁDIÓ

Műsorváltozás! Fenyő Ivánnal indul izgalmas sorozat a TV2-n

Műsorváltozás! Fenyő Ivánnal indul izgalmas sorozat a TV2-n
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 01. 09:05

November 11-től új műsorstruktúrával jelentkezik a TV2. A Tények Plusz után érkezik a TV2 vadonatúj napi fikciós sorozata a Mintaapák.

Új napi sorozat indul Mintaapák címmel a TV2-n november 11-én 19:15 órától. A produkció főszereplői Fenyő Iván, Klem Viktor, Mészáros Béla és Szabó Kimmel Tamás, akik négy nagyon különböző apa életét mutatják majd be.

Fotó: TV2

Az izgalmasnak ígérkező sorozat egyébként a Dear Daddies című argentin széria alapján készült, ám a készítők figyelembe vették a magyar sajátosságokat, és a hazai közönség ízlésére formálták.

„Jelenleg tíz állandó és jónéhány külső helyszínen folyik a TV2 egyik legnagyobb produkciójának forgatása. A stúdiótérben többek között óvoda, pizzéria, ügyvédi iroda és lakásbelsők kerültek kialakításara, ez azt jelenti, hogy csaknem 2000 négyzetméteren épültek fel a sorozat díszletei. A háttérmunkában nagyjából négyszáz ember vesz részt folyamatosan. Nagy kihívás, de szeretjük, ahogy remélem a nézők is szeretni fogják a négy mintaapa igen szórakoztató történetét” – mondta Kirády Attila, a TV2 Csoport kreatív igazgatója, a sorozat producere.

Az apákat megformáló főszereplők mellett, további olyan népszerű színészek játszanak a sorozatban, mint Stohl András, Egri Márta, Kovács Patrícia, Polyák Lilla, Botos Éva, Földes Eszter, Kuna Kata és Pataki Szilvia.

A műsorváltozás a következőképpen alakul: a Tények Plusz után rögtön érkezik tehát a Mintaapák, ezt követően Majkával jön a Nyomd a gombot, tesó! című gameshow, és elstartol Ördög Nóra és Stohl András közös doku-realityje, az Újratervezés is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.