RETRO RÁDIÓ

Kulisszatitkok A Dal 2018 öltözőiből

Kulisszatitkok A Dal 2018 öltözőiből
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 23. 13:20

A versenyzõk már hónapok óta készülnek, hogy a legjobb formájukat hozzák majd a színpadon.

Már hónapok óta zajlanak A Dal előkészületei, s szombaton végre elindult a verseny. Már csak néhány hét és kiderül, kié lesz Magyarország legjobb dala és így melyik produkció képviselheti majd Magyarországot az idei Eurovízión, ahol a jó hang mellett az is sokat számít, hogy a versenyzők hogyan néznek ki a színpadon.

A fellépők már hónapok óta egyeztetnek a műsor szépségcsapatával a színpadi megjelenésükről. A műsor stylistja, Kisprumik Ádám elárulta a %RIPOST%-nak, hogy mi alapján választják ki az előadók azt a ruhát, amit aztán az élő show-ban viselnek.

"Az előadók határozzák meg, hogy milyen ruhában szeretnének színpadra állni, majd az egyeztetési folyamat részeként ezeket az elképzeléseket közösen véglegesítjük. A műsor idei évadába több ruhát is terveztem, de ezek inkább a második és harmadik adásban lesznek láthatóak" – kezdte lapunknak a stylist. 

A teljes cikket elolvashatod a %RIPOST% napilap keddi számában. Keresd az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.