RETRO RÁDIÓ

A döntés, ami az országos sikert jelentette Aradszky Lászlóknak!

A döntés, ami az országos sikert jelentette Aradszky Lászlóknak!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 14. 08:15

Az Isten véled, édes Piroskámmal a lehetõ legjobb dalt választotta ahhoz, hogy nyerjen és ismert legyen.

Habár a hatvanas évek elején már egyre többen ismerték az országban Aradszky László nevét, az énekes akkor még csak másodállásban szórakoztatta a közönséget.

Abban az időszakban még mindig a Töltőtolljavító Ktsz. munkása volt, habár már biztosan tudta, hogy nem a gyártósorról szeretne majd nyugdíjba menni. „Az első fellépéseim között volt egy harkányfürdői előadás, sosem felejtem el. Még a pecsét sem volt rajta az ORI működési engedélyemen, amit elsőre megkaptam, pedig az nem volt szokás akkoriban."

"Futár Bandi, aki már akkor hatalmas reklámszakember volt, odajön hozzám, közvetlenül a vizsgám után… Pontosítok, már a büfében az első pohár sör fogyasztása közben… „Mit csinálsz ma?” – hadarta el nekem. „Megyek vissza dolgozni, a töltőtolljavítóba.” Erre ő: „Nem mész te sehova, Harkányba mész, fellépni!”

Az énekesnek ekkor még a szükséges működési engedélye sem volt meg, de a beszélgetést követően rögtön megkapta azt. Eleinte csak a pillanatnyi sikert érezte, de tudta, hogy végtelen odaadással és szorgalommal még sokra viheti a szakmában.

A régóta várt siker 1966-ban el is érkezett: ez volt az az év, amikor Aradszky jelentkezett a Made in Hungary elnevezésű versenyére, amit meg is nyert az Isten véled, édes Piroskám című, mára örökzölddé vált slágerével, ami Magyarország első aranylemezes dala lett. A dalt Dobos Attila írta, és bár több nótát is mutatott Aradszkynak, ő valahogyan megérezte, hogy ez lesz a befutó.

„Annyi minden találkozik abban a dalban. Amikor azt mondtam, hogy nekem ez kell, Dobos fel is kapta rá a fejét. Másra tippelt, mint amit én választani fogok, de én ehhez ragaszkodtam. Fölkaptuk és elmentünk Szenes Ivánhoz, neki is tetszett, örült a választásomnak, és rögtön címet is adott a dalnak. Isten véled, édes Piroskám…

Nem véletlenül adta Szenes ezt a női nevet címnek, hisz az édesanyja is Piroska volt. Neki akart ezzel kedveskedni, tompítani akart egy korábbi családi vitát a gesztussal

 – árulta el életrajzi könyvében az énekes. - Csodálatos hangszerelés, briliáns szöveg, ami nem ám akárhol, hanem egy rádiós egyenes adásban hangzott el először, a ’Tessék választani’ műsorban, ez rangot is adott neki. Az új fiúnak, mert még mindig arra számítottam, minden összejött” – írta a könyvében.

Imádta a közönségét
Aradszky a sikerei ellenére sem tartozott azon hírességek közé, akik fennhordták az orrukat. Az énekes szoros kapcsolatot ápolt a rajongóival, néhányukkal rendszeresen levelezett is. „A közönség nem csak a színpadra és a nézőtérre szűkül, hanem levelezem is némelyikükkel. (…) Kritikát a levelekben nem nagyon kaptam, mondhatnám, ötszáz levélből három kritizált, esetleg cikizett, de még akkor is sokat mondok.” 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.