Létrehozva: 2015.12.17.

Friderikusz Sándort teljesen kiborította saját műsora, befejezi?

Veszélybe került az Összezárva Friderikusszal folytatása, miután a tapasztalt tévés teljesen kibukott a mûsorban szereplõ celebeken. Fridi ugyanis nívósabb vendégekkel képzelte el az összebútorozást, ezért most azt fontolgatja, hogy nem vállal több epizódot.

Csalódottan nyilatkozott saját műsoráról Friderkusz Sándor, miután véget ért az Összezárva Friderikusszal első évada. A tapasztalt tévés a Magyar Narancsnak adott interjújában fakadt ki arról, hogy egészen máshogy képzelte a TV2-n futó reality-t, amiben ismert emberekkel tölt el egy éjszakát, és igyekszik minél többet megtudni róluk.

Fridi szíve szerint kevésbé ismert, de érdekes embereket hívott volna meg a műsorába, és teljesen kiakadt attól, hogy minden adásban a magyar celebvilág megszokott szereplőit kell faggatnia magánéletükről.

"A műsor indulásakor, tavasszal abban bíztam, hogy az első néhány hónap ugyan a celebek jegyében telik, de ha a tavaszi adások nézettsége jó lesz - és jó lett, hiszen a júniusi adással már súroltuk az egymilliós nézőszámot - , akkor az őszi szezonban lehetséges lesz kevéssé ismert, de érdekes embereket a maguk fordulatos történeteivel is felmutatni. Ez a reményem azonban idáig nem igazán vált valóra..."

- ecsetelte kiábrándultan a lapnak Fridi, aki Berki Krisztiánt már annyira nem tudta elviselni a felvétel alatt, hogy a mosdóba menekült előle.

A műsornak nem ez volt az egyetlen emlékezetes, botrányszagú jelenete. Árpa Attila például egyáltalán nem találta meg a közös hangot az őt faggató házigazdával, így elhagyta a lakást.

Fridi számításai annyira nem jöttek be, hogy már az is megfordult a fejében, hogy nem vállal több epizódot. Hiszen hiába volt beleszólása abba, hogy kiket hívjanak meg vendégnek, a végeredmény mégis egy sztárdömping lett.

"Ha a jövőben ettől a celebközpontú szemlélettől nem sikerül megszabadítanom őket, könnyen lehet, hogy ennek a műsornak nem lesz folytatása. A reprodukció ugyanis nem érdekel. Ha már nem élvezek egy munkát, akkor abba szoktam hagyni. Ez az én szakmai luxusom."

- jelentette ki határozottan.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell