Magyar Péter hr-főnöke : Jól jöhet pár százezer ember halála

POLITIK
Létrehozva: 2015.06.19.

Erre várt minden Jimmy rajongó! Monumentális színdarab készül a Király életéről!

Borítékolható, hogy jelenleg még csak ötlet fázisban létezõ Zámbó Jimmy színdarab kasszát fog robbantani, ha tényleg sikerül színpadra adoptálni az énekes koránt sem hétköznapi életútját.

A zenés darab ötlete Zámbó Árpy és Kriszt László színházi rendező és koreográfus fejéből pattant ki egy rádiós beszélgetés után.

Árpy néhány nappal ezelőtt hívott meg a Dred netes rádióba, amit a család üzemeltet. Készített velem egy remek interjút, aminek a végén tovább beszélgettünk.

Bevallom a médiából szerzett ismereteim alapján nem voltam róla túl jó véleménnyel, de ez nagyon hamar megváltozott.

Olyannyira, hogy meg is kértem, legyen ő az általam vezetett Kazán István Kamaraszínház producere és segítsen olyan tehetségeket találni, akik részt vehetnek a tervezett Cole Porter show-ban. Ezután került szóba, hogy Zámbó Jimmyről is kellene írni egy musicalt"- meséli a színházi szakember, akinek már konkrét elképzelései is vannak a monumentálisra tervezett darabról.

Meg kell találni a hangokat

Árpyval rengeteget beszélgettünk Jimmy gyermekkoráról és a család életéről, illetve azokról az időkről, amikor az énekes elindult az úton, ami királlyá tette.

Fantasztikus történeteket, sosem hallott sztorikat osztott meg velem. Csupa olyasmit, ami színpadért kiált.

Persze rengeteg munka vár ránk, de belevágunk. Még idén nyáron nekifogunk az írásnak, és ha összeáll a darab, jön a még nehezebb rész, hiszen találnunk kell olyan gyerekszereplőt, aki hitelesen tudja alakítani a zenével éppen ismerkedő kamasz Jimmyt. Majd meg kell keressük azt a színészt, vagy énekest, aki képes megközelítőleg olyan színvonalon énekelni, ahogyan ő tudott. Ezt a két etapot külön darabban mutatnánk meg, míg a harmadik, a halálát és a halála utáni éveket dolgozná föl”- árult el részleteket Kriszt László.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek