Létrehozva: 2015.10.06.

Bekeményít a Magyar Posta!

Nem ellenünk, hanem értünk! A közeljövõben akár a postásnál is fizethetünk kártyával, a csekkeket pedig automatánál, vagy a bolti pénztáraknál is lerendezhetjük. Jönnek a jól felszerelt mobil postaautók, és bõvítik a PostaPontok hálózatot. Gõzerõvel fejleszt a posta!

Mint ahogy azt korábban megírtuk, hamarosan új vetélytársa lesz, az eddig monopol helyzetben lévő Magyar Postának. Alighanem erre a hírre reagált a vállalat a gőzerővel beindított fejlesztésekkel.

Minderről Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója a Népszabadságnak adott interjúban számolt be. Mint elmondta: a csomagkézbesítő automaták és a Mol-kutaknál működő PostaPontok után a hálózatot még az idén új partner bevonásával bővítik. Az egyre jobban terjeszkedő futárszolgálatokkal, az elérési pontok számának növelésével veszik fel még keményebben a versenyt. 

Fejlesztik a csomagnyomkövető rendszert, a kézbesítőknél pedig hamarosan lesz Paypass kártyák elfogadására alkalmas terminál, hogy az utánvétes csomagokat helyben ki tudják fizetni a címzettek.

Szarka kifejtette: az, hogy a csekkbefizetés lehetővé vált kártyás fizetésként, egy sor jogszabály-módosításnak és a pénzügyi rendszereik fejlesztésének az eredménye. Elkezdik telepíteni az olyan csekkautomatákat is, amelyek elfogadják a készpénzt is, a kézzel kitöltött csekkek beolvasása már megoldott.

A pénzügyi szolgáltatásokat a kistelepüléseken meglévő postahivatalokban is fejlesztik. Ráadásul már zajlik a mobil postaautók felszerelése, bankkártyás ingyenes csekkbefizetésre alkalmas terminálokkal. Megkezdték a tárgyalást kiskereskedelmi hálózatokkal is, hogy a csekkbefizetés a bolti pénztáraknál is lehetséges legyen.

Forrás: azenpenzem.hu

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-