Létrehozva: 2016.06.02.

Most lottózz, kitart a hihetetlen szerencse továbbra is!

Rekordszámú ember vitte már el idén a lottók fõnyereményeit, fél év alatt többen, mint máskor egész év alatt.

Május 22-én újra elvitték a Hatoslottó főnyereményét, és mint egy korábbi cikkünkben már írtuk: újra a kilences szám játszott szerepet: 05.22-e ugyanis: 5+2+2=9.

Érdemes tehát szorgalmasan lottózni, mert most neked is szerencséd lehet. Pont úgy, mint annak a hajléktalanpárnak, akik 2013 őszén vihették haza a Skandináv lottó főnyereményét. Igaz, ezután kicsit rájuk járt a rúd, de a legfrissebb hírek szerint minden bajból kilábaltak, és éppen

egy új vállalkozáson törik a fejüket:

a győri piacon szeretnének büfét nyitni.

Az egykori hajléktalan lottónyertesek egyébként a mai napig lottóznak, sőt, a szerencse sem pártolt el mellőlük: elmondásuk szerint

rendszeresen van kettesük, hármasuk szelvényeiken.

Bár a mostani hétvégének nem lesz köze a kilences számhoz, a nyerő szériából érdemes kivenned a részed, hiszen az idei első fél évben máris többen vihették haza a főnyereményeket, mint máskor egy egész év alatt.

 

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-