RIPOSTER

Megrázó dolog derült ki a ceglédberceli baleset kilencedik áldozatáról

A kilencedik áldozat egy 46 éves férfi volt, aki eredetileg nem is akart beszállni a kisbuszba.
  • Szerző: Ripost

Tragikus véletlenen múlott, hogy a Maros megyei kisbusz ceglédberceli balesetének utolsóként azonosított halálos áldozata a járművön tartózkodott – derült ki a rokonok elmondásából.

A magyar és a román hatóságoknak a tragédia utáni napon a halálos áldozatok közül csak nyolcat sikerült azonosítaniuk. Utóbb kiderült, hogy a kilencedik utas egy 46 éves maroskelencei férfi volt - írja a Maszol.

Akárcsak a többi áldozat, Dorel Tili is külföldön végzett alkalmi mezőgazdasági munkákból élt, és a többiekkel együtt halála előtt néhány hétig egy szlovéniai komlóültetvényen dolgozott. Ám a férfinak eredetileg nem állt szándékában hazamenni, tovább akart utazni Németországba, ahol egy másik munkalehetősége adódott.

Egy másik kisbuszra várt, amelyik Németországa vitte volna, ám ez nem érkezett meg. Így amikor a társait hazaszállító sofőr azt mondta neki, hogy van hely számára is a járműben, úgy döntött, hogy egy időre mégis visszamegy a Maros megyében élő családjához.

A tragédiát az okozta, hogy a sofőr nem az útra figyelt a 4-es főút egyik szakaszán, hanem az okostelefonjára, és a kisbusz nagy sebességgel egy homokot szállító kamionnak ütközött. A sofőr és a nyolc utas a helyszínen életét vesztette.

És ezeket olvastad már?