Létrehozva: 2019.06.25.

Megdöbbentő, hogyan ölte meg barátnőjét a cipőfűzős gyilkos

Döbbenetes részletek derültek ki a nagyecsedi gyilkosságról az ügy tegnapi tárgyalásán. A szökött rab, Z. Sándor hátulról támadt szerelmére, és egy csomóra kötött zsineggel legalább 4-5 percig fojtogatta õt. Ott voltak Jónás Szandra szülei is a bíróságon, a lányuk kinagyított fényképét szorongatva. Sándor a bocsánatukat kérte, de kijelentették: soha nem fognak megbocsátani neki.

"Nagyon megbántam az egészet" - ismételgette Z. Sándor az emberölési és fogolyszökési ügyének tárgyalásán a Nyíregyházi Törvényszéken. Nem véletlen a megbánás: szerelme Szandra egy évvel ezelőtti meggyilkolásáért visszaesőként a férfi akár 23 évet is kaphat. Most először nyilvánosan is mesélt a gyilkosság napjáról.

 

Haldokló apja miatt engedték ki aznap a fegyházból

Aznap eltávozásra engedték az Állampusztai Fegyházból, hogy meglátogassa a debreceni kórházban haldokló édesapját.

"Szandra értem jött Debrecenbe, ott várt rám. Együtt mentünk be édesapámhoz a kórházba, majd a szüleihez mentünk.

Az ajtó mellett lógott az a madzag, amit magamra kötöttem övnek.

Folyamatosan mondta nekem, hogy ne menjek vissza a börtönbe, szökjek meg, menjünk együtt külföldre. El is indultunk, de útközben meggondolta magát: azt mondta, inkább menjek vissza, mert baj lesz. Ezen kezdtünk el veszekedni." emlékezett vissza.

Az utolsó beszélgetés: "Megölsz?" "Nem, csak szeretlek!"

Elindultak az úton, az erdő mellett, a "dzsindzsásban”, ahogy a bíró a tárgyaláson fogalmazott. Sándor lemaradt, hogy rágyújtson egy cigarettára, ekkor állítása szerint hirtelen elöntötte a düh, és leoldotta magáról az övnek használt cipőfűzőt, amit hátulról dobott a lányra.

"Emlékszem rá, hogy tettem a kötelet a nyakára" - folytatta a gyilkosság történetét vallomásában.

"Meg akarsz ölni? - kérdezte. „Nem, csak szeretlek!" - feleltem.

Olyan gyorsan történt, most sem fogom fel. Nem hiszem el mit műveltem életem szerelmével."

További döbbenetes részletek derülnek ki a lány utolsó perceiről a keddi Ripost napilapban!

Beszámítható volt a gyilkosság idején

Az elmeszakértő szerint Sándor jó intelligenciájú ember, aki tejesen beszámítható volt a gyilkosság idején.

"Erőszakos, uralkodó típusú személyiség, a családját és a legszűkebb környezetét is félelemben tartotta. Haragudott Szandrára, hogy ő szabadon élhet, neki meg vissza kell mennie" fogalmazott az elmeorvos.

A szülők szembenéztek lányuk gyilkosával

Tanúnak idézték meg Szandra szüleit is, akik alig várták már, hogy szembenézzenek a lányuk gyilkosával.

Elképesztő részletek derülnek ki a találkozásról a keddi Ripost napilapban!

 

A tárgyalás további megdöbbentő részleteit, például azt, hogy mit reagált Z. Sándor, amikor bemutatták azt a hangfelvételt, melyen életveszélyesen megfenyegette a lányt, elolvashatja a keddi %Ripost%-ban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-