Létrehozva: 2016.07.14.

Így néz ki most Göncz Árpád sírhelye!

A tavaly elhunyt volt államfõt az Óbudai temetõben helyezték örök nyugalomra, sírja az életét is jellemzõ szerénységre utal.

Mélyen megrendítette az országot Göncz Árpád köztársasági elnök halála. A volt államfő 94. évében, október 6-án halt meg tavaly, az Óbudai temető 16-os parcellájánál temették el családja, tisztelői és közjogi méltóságok részvételével. Arról a %RIPOST% is beszámolt, hogy a szertartás után

gyászolók ezrei helyezték el Göncz Árpád sírjára az emlékezés virágait,

de még hónapokkal a búcsúztató után is rengetegen látogatták meg a köztiszteletben álló politikus sírhelyét.

Mint ismeretes, Göncz Árpád kifejezett kérése volt, hogy 56-os bajtársai mellé helyezzék végső nyugalomra az Óbudai temető 16-os parcellájánál. Ez a temető azon része, ahol többek között Bibó István is nyugszik, akivel 1957-ben együtt tartóztatták le a volt köztársasági elnököt.

Mindenki "Árpi bácsija" volt, a mai napig rendszeresen járnak hozzá megemlékezni

- mondta a %RIPOST%-nak a temető egyik alkalmazottja, majd hozzá tette: nem tud arról, hogy monumentális síremléket állítanának a néhai államfőnek.

A család egy nagyon szerény, rendezett sírhelyet alakított ki, ez méltó módon tükrözi a személyiségét

- mutatott rá Göncz Árpád sírjára a gondnok.

A %RIPOST% fotóin jól látszik, hogy egy pad is került a sírhely mellé, amire bárki leülhet, aki hosszabb ideig adózna Göncz Árpád emlékének.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-