RIPOSTER

Az egész város egy magyar kislány alvókendőjét keresi

Nemcsak a gyerekek, hanem a szülők rémálma is, ha eltûnik a szeretett kendő, amivel mindig alszik a kicsi!
címkék:
  • Szerző: RIPOST

Látszólag piti ügy, azonban azok a gyerekek (na és persze a szülők), akik már kerültek ilyen helyzetbe, pontosan tudják, mit jelent, ha egyszercsak nyoma vész a megszokott alvókendőnek. Így járt egy pécsi kislány is, Natália, akinek a szülei keresték fel a helyi Pécsi Újság szerkesztőségét, segítséget remélve. Most a %% is igyekszik hozzájárulni a kendő előkerítéséhez! A szülők szerint szombaton az esti órákban, körülbelül 17 és 18 óra között Natália a pécsi Árkádban hagyta el a Minnie-s alvókendőjét.

A család felkereste az információs pult munkatársait, ám közölték, a kendőt ott nem adták le.

„Az egyik boltos látta, hogy valaki felteszi a kendőt egy padra, ám később már eltűnt. Natália a kendő elvesztése óta jóformán még aludni sem tud, legfeljebb csak hosszas, keserves sírással ringatja álomba magát. Próbáltunk egy ugyanolyat adni neki, de tudja, hogy az egy másik…”

– szomorodott el a %%-nak az édesapa, majd kérte, hogy aki megtalálta és esetleg elvitte a kislány kendőjét, adja le Pécsen, a Jókai tér 2. szám alatt!

Õ  Natália, és itt még a kezében szorongatta a Minnie egeres alvókendőt...

Mentőszolgálat a gyerekek kedvenceinek

A Facebookon hoztak létre egy csoportot az eltűnt, elveszett babáknak, plüssöknek és alvókendőknek, az Országos Rongyimentő Szolgálat oldalára tölthetik fel az elveszett és talált kistárgyakat. „Sokan használják az oldalt, egy elveszett plüssmackó is így lett meg, hogy feltettük oda a felhívást. Két nap múlva jelentkezett a megtaláló, nemcsak a kisfiunk, hanem mi is nagyon örültünk neki” – mesélte a -nak Judit.

címkék:
És ezeket olvastad már?