Létrehozva: 2022.09.27.

Veronai busztragédia: Mennyit ér egy élet?

Szerző Ripost

2017. január 20-án a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai éppen hazafelé tartottak az olaszországi sítúráról, amikor a veronai autópályán a jármű a szalagkorlátnak hajtott, majd egy hídpillérnek ütközött és lángba borult. A buszon a két sofőrrel együtt összesen 56-an utaztak. 18-an meghaltak, és sokan megsérültek. A tragédia idején a volán mögött az a V. János ült, akit várhatóan október végén szállítanak Olaszországba, hogy megkezdje a jogerősen kiszabott börtönbüntetése letöltését. A férfi felelősségét megpróbálta a balesetben ugyancsak elhalálozott váltótársára, és egyben jóbarátjára kenni, de végül megdőlt az állítása.

Fotó: Bors

Nézzen szembe a tettével

Krizsány László, az egyik áldozat édesapja a Borsnak V. büntetésével kapcsolatban elmondta: az némi vigaszt ad a lelkének, hogy a felelős végre börtönbe kerül.

Szendrei Endre az egyik unokahúgát veszítette el a balesetben. "Ha lehetőségem lenne vele négyszemközt beszélni, talán annyit mondanék neki, hogy nézzen végre szembe a tettével, és annak következményeivel. 

Sok ember életének véget vetett, és sokakét tönkretette 

– mondta a férfi a Borsnak.

Ugyan V. Jánost már elítélték, az ügynek még mindig nincs vége, hiszen az autópálya illetékesei elleni büntetőügy még mindig folyamatban van. Ha az is lezárul, akkor tudnak majd az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek kártérítést követelni.

Fotó: Bors

Sok tényezőt vesznek figyelembe

"A következő tárgyalást novemberre tűzik ki. A folyamat végén azt is megállapítják, hogy a tragédiáért milyen arányban felelős V. János, illetve az autópálya" – magyarázta Szendrei Endre, és hozzátette: a bíróság személyre szabottan fogja megállapítani a kártérítés mértékét. Ugyanazon elhunyt után természetesen többen is kapnak pénzt. "Figyelembe veszik a rokonsági fokot. Teljesen máshogy kezelik azt, aki a gyermekét, az unokáját, a testvérét, vagy éppen a szülőjét vagy házastársát veszítette el, mint ahogy azt is figyelembe veszik, hogy valakinek az egyetlen gyermeke hunyt el, vagy például a több gyermeke egyike" – mondta a gyászoló nagybácsi.

Ha az érintettek V. Jánossal szemben is érvényesíteni kívánják majd a kártérítési igényüket, akkor itthon kell polgári peres eljárást indítaniuk.

"Nyilvánvaló, hogy a buszvezető nem lesz képes a megítélt összegek töredékét sem megfizetni, de azt gondoljuk, hogy ebbe a kártérítési folyamatba a buszos cégnek is be kell majd kapcsolódnia"

Fotó: Bors

Felmerült a kérdés, mi történik akkor, ha V. János papíron a családjának ajándékozza a teljes vagyonát, hogy egy esetleges végrehajtási eljárásban ne tudjanak mit elárverezni. "Létezik a jogban egy olyan direktíva, hogy indokolt esetben visszaállítják a tragédia előtti vagyoni állapotokat a kártérítés érdekében. 

Ez azt jelenti, hogy az azóta történt ajándékozási és adásvételi szerződések semmissé válnak

Sok mindent vizsgálnak

Massimiliano Scaringella, olaszországi ügyvéd lapunknak elárulta, milyen összegű kártérítésre számíthatnak az érintettek:

"Az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió eurót (hétfői árfolymon 406 millió forintot) ítélhet meg a bíróság. A kártérítéstől külön kezelendő a biztosítási összeg. Az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek azt a pénzt már egy évvel ezelőtt megkapták, összességében mintegy 1,8 milliárd forintot"- mondta az ügyvéd a Bors napilap keddi számának. 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-