RETRO RÁDIÓ

Veronai busztragédia: Magyar börtönben a vétkes sofőr

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 14. 11:40

Öt év után lassan véget érhet a tragikus buszbalesettel kapcsolatos bírósági pereskedés. Nem kér fellebbezést, ezért nemsokára elkezdheti leülni a büntetését.

V. János vezette azt a buszt, ami 2017. január 20-án éjjel Verona közelében egy autópálya hídpillérének hajtott. Az autóbusz Franciaországból tartott Budapestre, utasai főként a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanárai és diákjai voltak. A szörnyű tragédiában 18-an veszítették életüket. 

Fotó: VIGILI DEL FUOCO HANDOUT / MTI / EPA

A sofőr egyik kinti tárgyaláson sem jelent meg, így a letartóztatására sem került sor. A veronai ügyészség augusztusban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, ennek köszönhetően múlt szombaton őrizetbe vették Magyarországon a veronai halálbusz sofőrjét, V. János

A veronai ügyészség elfogatóparancsa alapján Magyarországon vették őrizetbe a békéscsabai sofőrt – számolt be a hírről az olasz sajtó. Elfogására azok után került sor, hogy 

Lapértesülések szerint egy hét múlva adják ki Olaszországnak a férfit, akiről úgy tudják, már egy magyar börtönben ül. Erről a Bors megkérdezte a VPOP Országos Parancsnokságát, de nem adhattak felvilágosítást.

„Végre mozgásba lendült az olasz igazságszolgáltatás” – így kommentálta a letartóztatás hírét Alberto Poletti, annak a közúti áldozatok hozzátartozóit tömörítő szervezetnek az elnöke, aki nagyon sokat tett azért, hogy a magyar sofőrt ne hagyja futni az olasz bíróság.

V. Jánost a veronai bíróság első fokon 12 évre, a második, már Mestrében zajló perben jogerősen hat évnyi börtönre ítélte. V. az ítélet szerint elaludt vezetés közben, ez okozta a tragédiát, a sofőr azonban ügyvédein keresztül azt állította: nem ő vezetett, hanem a balesetben elhunyt váltótársa. Mindez azonban nem nyert bizonyítást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.