5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elfogták a veronai halálbusz sofőrjét, megszólalt az egyik áldozat rokona

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 13. 15:40

V. Jánost Magyarországon vették őrizetbe.

V. János vezette azt a buszt, ami 2017. január 20-án éjjel Verona közelében egy autópálya hídpillérének hajtott. Az autóbusz Franciaországból tartott Budapestre, utasai főként a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanárai és diákjai voltak. A szörnyű tragédiában 18-an veszítették életüket. V. Jánost a veronai bíróság első fokon 12 évre, a második, már Mestrében zajló perben jogerősen hat évnyi börtönre ítélte. V. az ítélet szerint elaludt vezetés közben, ez okozta a tragédiát, a sofőr azonban ügyvédein keresztül azt állította: nem ő vezetett, hanem a balesetben elhunyt váltótársa. Mindez azonban nem nyert bizonyítást.

Fotó: VIGILI DEL FUOCO HANDOUT / MTI EPA

 

V. János nem jelent meg egyetlen kinti tárgyaláson sem, így letartóztatására sem került sor. 

 

Végig Békéscsabán élt, munkát vállalt, dolgozott. Elfogására azok után került sor, hogy a veronai ügyészség augusztusban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, ennek köszönhetően múlt szombaton vették őrizetbe Magyarországon. Egy hét múlva adják ki Olaszországnak a férfit.

„Végre mozgásba lendült az olasz igazságszolgáltatás” – így kommentálta a letartóztatás hírét Alberto Poletti, annak a közúti áldozatok hozzátartozóit tömörítő szervezetnek az elnöke, aki nagyon sokat tett azért, hogy a magyar sofőrt ne hagyja futni az olasz bíróság.

Szendrei Endre, a baleset egyik áldozatának nagybátyja a Borsnak azt mondta:

„A hatéves büntetést kevésnek tartjuk, de az mindenképpen előrelépés, hogy V. végre megkezdi büntetése letöltését.”

V. János egyébként kérelmezheti, hogy börtönéveit itthon tölthesse le, de csak azután, hogy megérkezett a számára kijelölt olasz börtönbe. 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.