Létrehozva: 2022.01.12.

Késsel támadta meg az újpesti piacnál osztálytársát egy férfi – Videó

Vélt sérelmei miatt először bántalmazta, pár hónappal később pedig már késsel támadta meg a másik férfit.

A vádlott – egy 28 éves férfi – a vádbeli időszakban hajléktalan életmódot folytatott. Rossz életkörülményeiért, problémáiért, valamint valósnak vélt sérelmei miatt alaptalanul egy általános iskolai osztálytársát, a sértettet hibáztatta, holott csupán köszönőviszonyban voltak egymással.

Fotó: Pixabay

A vádlott 2019. december 3-án reggel a IV. kerületben, az újpesti piacnál meglátta a sértettet, aki éppen takarított. A vádlott úgy vélte, hogy a sértett korábban megalázó módon viselkedett vele, ezért odament hozzá és minden előzmény nélkül, ököllel arcon ütötte a másik férfit, majd megragadta a tarkójánál, és még több alkalommal megütötte, megrúgta a sértett fejét. A vádlott ezután ott hagyta a sértettet, aki a piac területén dolgozó személyektől kért segítséget. A férfi az arcán több sérülést, valamint orrcsonttörést szenvedett.

A vádlott pár hónappal később, 2020. július 14-én reggel ismét a piac területén járt, amikor meglátta a sértettet, aki a piac mellett a járdán takarított. A vádlott kiabálva közelített a sértetthez, miközben a nadrágja zsebéből elővette a zsebkését, majd rátámadt. A két férfi között dulakodás alakult ki, amelynek során a vádlott többször megszúrta, illetve megvágta a sértettet a nyakán és felsőtestén. A vádlott csak akkor hagyott fel a támadással, amikor a piac területén dolgozó egyik biztonsági őr felszólította erre.

A sértett a nyakán, illetve felsőtestén szúrt-metszett sérüléseket szenvedett. A támadás módjára, eszközére tekintettel a vádlott a ténylegesnél súlyosabb, akár a férfi halálával végződő sérülést is okozhatott volna. Ennek elmaradása egyrészt a sértett védekezésének, szúrások előli kitérésének, másrészt a véletlennek volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a támadóval szemben súlyos testi sértés bűntette, valamint emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

Az ügyhöz kapcsolódó felvételen az látható, amikor a vádlott az első esetben rátámad a sértettre, majd az, amikor pár hónappal később ismét meglátja a sértettet, és előveszi a kést a zsebéből.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-