Létrehozva: 2021.05.18.

Karikó Katalin átvette a Közmédia Év Embere Díját

Bár már tavaly decemberben neki ítélték oda, de csak a mai napon tudta átvenni személyesen a Közmédia Év Embere Díjat Karikó Katalin.

A szolnoki születésű kutatóbiológus, biokémikus szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus-járvány elleni legmodernebb vakcinát, ezért a közmédia kuratóriuma 2020-ban neki ítélte oda elsőként a hagyományteremtő szándékkal létrehozott díjat.

Papp Dániel vezérigazgató átadja az Év embere díjat Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológusnak, biokémikusnak, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztõ BioNTech cég alelnökének fogadja Budapesten a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) központjában 2021. május 18-án.

Az elismerést kedden személyesen nyújtotta át Karikó Katalinnak Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

A 2020-as évre szóló Közmédia Év Embere Díjat a járványhelyzetre való tekintettel a mai napon adták át. A díjazott egy porcelán emlékplakettet kapott, és az ő portréja díszíti az MTVA székház egyik folyosójának falát is.

„A díj alapításával az volt a cél, hogy a közmédia is megmutassa, kik azok a személyek, akik mindenképp elismerésre méltóak. Karikó Katalin olyat tett le az asztalra, amely nemcsak Magyarország, hanem az egész világ szempontjából rendkívül fontos” – fogalmazott Papp Dániel.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztõ BioNTech cég alelnöke Budapesten a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) központjában 2021. május 18-án.

„Mindig elámulok azon, hogy milyen nagyságokkal említik a nevem egy lapon. Jólesik az elismerés, de legjobban mégis az emberek levelei érintenek meg, amikben leírják, számukra mit jelent a vakcina” – árulta el a kutató.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA hagyományteremtő céllal hozta létre az elismerést. A Közmédia Év Embere Díjat minden év végén olyan személynek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre és nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire. A 2020-as évet meghatározta a koronavírus-járvány, így az elismeréssel Karikó Katalin biokémikust díjazták, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki az egyik COVID-19 elleni oltást.

Pályáját a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Lipid Laboratóriumában kezdte, ahol is első feladatként azt kapta, hogy vizsgálja a szarvasi halkutató halainak zsírösszetételét. Nemsokára egy magyar kutatópáros már akkor is szenzációsnak tűnő kutatásaiban segédkezett. Duda Ernő és Kondorosi Éva azzal kísérleteztek, hogy DNS-nukleinsavat juttassanak be emlős sejtbe. Ez a kutatás örökre meghatározta a kutatónő pályáját is, mert már ebben a kísérletben is dönt volt, hogy a DNS-t mibe „csomagolják be”. 1978-ban találkozott először a hírvivő RNS vagy angolos rövidítéssel mRNS-sel az USA-ban, ahol az MTA magyar ösztöndíjasaként tanult és dolgozott. Itt, az amerikai laboratóriumban kellett először 2'-5' kapcsolattal rendelkező, antivirális hatású RNS-t készítenie kutatótársával, Ludwig Jánossal. Megjegyezte, hogy a mai napig alig van antivirális gyógyszermolekula. Az 5' végű mRNS-t a Pfizer vakcinába is beépítették. A magyar biokémikus a koronavírus elleni küzdelem élharcosa, sokan leendő Nobel-díjasként emlegetik. Amerikai kollégájával, Drew Weissmannal közösen jegyzett szabadalmára épül ugyanis az mRNS-vakcina, melyet milliók kaptak már meg a világon. A tudós, aki 66 éve Szolnokon született, Kisújszálláson tanult és jelenleg Philadelphiában él,.

A „kisújszállási biológusbrigád”

Így hívja Dr. Karikó Katalin biokémikus professzor Dr. Pardi Norberttel és Dr. Szabó Gáborral alkotott trióját. Hármuk és a Debrecenben végzett Dr. Boros Gábor kutatási eredményeinek köszönhető a világ egyik legígéretesebb koronavírus elleni vakcinája. Kisújszállás egy kisváros Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de egyetlen gimnáziumának azonban olyan biológia szakköre volt, hogy az ott szerzett tudásvágy a Nobel-díjig repítheti Tóth Albert egykori tanítványát. Dr. Karikó Katalin és földijei tudásukkal jelentősen hozzájárulnak a koronavírus elleni harchoz. Karikó Katalin apukája és Pardi Norbert nagypapája is hentes volt, együtt dolgoztak, innen az ismeretség, de Szabó Gábor szüleivel is jóban volt.

Karikó Katalin biokémikus professzor, a BioNTech alelnöke.

  • Szolnokon született, Kisújszálláson nevelkedett, édesapja hentes, édesanyja könyvelő volt.

  • A helyi gimnáziumban Tóth Albert tanár úr biológiai szakkörében szerette meg a biológiát, első alkalommal ő nyerte el az iskola biológia díját, a Jermy Gusztáv-díjat.

  • A szegedi egyetemen végzett, közben szórakozni járt, imádta a diszkót.

  • Férjével, Francia Bélával Szegeden egy kis panellakásban laktak és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban szerzett doktori címet 1983-ban. Itt kezdett vírusokkal foglalkozni

  • 1985-ben Amerikában, Philadelphiában a Temple Egyetemen kapott állást, majd Washingtonban, később a Pennsylvaniai Egyetemen dolgozott.

  • Első kutatói pályázatát visszautasították azzal, hogy az mRNS – a jelenlegi oltás alapja – nem alkalmas terápiára.

  • Az amerikai Moderna és a német BioNTech cég összesen 150 millió dollárt fizetett ki a tudóstársával közös szabadalomért – nem neki, hanem a szabadalom birtokosának.

  • Kisújszállás városának Tiszteletbeli Polgára.

  • Még Magyarországon született lánya,

    Francia Zsuzsanna amerikai színekben kétszeres olimpiai és sokszoros világbajnok evezős.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

    origo.hu

    A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

    borsonline.hu

    "Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

    mandiner.hu

    Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    hirtv.hu

    Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

    origo.hu

    A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

    mindmegette.hu

    Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

    ripost.hu

    Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -