RETRO RÁDIÓ

Méghogy tavasz? Amit az időjárás tartogat, azt nem tesszük zsebre

Méghogy tavasz? Amit az időjárás tartogat, azt nem tesszük zsebre
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 03. 21. 07:18

Nem is feltétlenül a hőmérséklettel lesz a baj...

Bármennyire is vártuk, hogy elmúljon a tél, a március nem feltétlenül azzal az időjárással rukkolt elő, amire sokan számítottak.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Ugyan havazásra már nem kell számítanunk, legfeljebb szórványos hószállingózásra, így is lesz, ami megkeseríti az életünket, ha kidugjuk az orrunkat a lakásból.

Ez pedig nem más, mint a viharos szél!

Vasárnap az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de délután északnyugat felől nyugaton, északnyugaton megnövekszik a felhőzet, és ezeken a tájakon hószállingózás, gyenge havazás is előfordulhat. Kezdetben a Dunántúlon helyenként élénk lehet az északi-északnyugati szél, majd napközben északnyugaton és északon kísérhetik élénk lökések a nyugati-északnyugati szelet. Hajnalban -2 és -10, napközben 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn kezdetben több tájegységünkön is szállingózhat a hó, néhol egy-egy hózápor is kialakulhat. Napközben a déli tájakon alakulhat ki kisebb eső, havas eső, futó zápor, északnyugaton esetleg hózápor, máshol viszont hosszabb időre is kisüthet a nap. Az északias szelet erős, viharos lökések kísérhetik. Hajnalban többfelé fagyhat, napközben pedig 5-9 fokot mérhetünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.