Létrehozva: 2021.01.31.

Elképesztő: Milliárdos, mégis macskakaján él az angol nő

Aimee Elizabeth saját erejéből szerezte mesés vagyonát, de mégsem használja ki a pénzét. Gyakorlatilag rosszabbul él, mint egy koldus...

Elizabeth számláján 3,5 millió font, vagyis nagyjából 1,4 milliárd forint lapul, ő mégsem szórja a pénzt semmire, ami szerinte felesleges. Vagyis tulajdonképpen még meleg vízre és vacsorára sem.

Az asszonynak nehéz gyermekkora volt, ezért az lett az életcélja, hogy naponta a lehető legkevesebbet költsön önmagára. A milliárdos nő sosem vesz magának új ruhát, vagy kiegészítőt, azokat kivétel nélkül a használtruha-kereskedésekben szerzi be. Ezzel saját bevallása szerint 59 millió forintnak megfelelő fontot spórol.

Mindez talán még rendben is lenne, de számára itt nem áll meg az extrém spórolás. Elizabeth ugyanis naponta mindössze 22 percig kapcsolja be a bojlert, ami így pont elég meleg vizet állít elő egy gyors tusoláshoz. Este pedig a megfogott fontok felett érzett örömét egy alig 200 forintot kóstáló macskakonzervvel koronázza meg. Igen, ezt ő fogyasztja el vacsora gyanánt.

A volt férjem ragaszkodott hozzá, hogy tartsam meg a házunkat, mert tudta, hogy különben takarékosságból egy egyszobás lakásba költöznék, és ez tényleg így van – mesélte el, hogy miért él egy viszonylag nagy házban, írta meg a Bors.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-