Létrehozva: 2020.10.15.

Ez az igazi agyrém! 38 millióért árulja macskáját a nő

A hölgy, saját bevallása szerint, már mindent megkapott a jószágtól, amire csak vágyott. Ezért gondolta, hogy eladja valakinek, akinek nagyobb szüksége van a csodára.

Bár az orosz lapok már egy hete beszámoltak arról, hogy egy novoszibirszki nő meghirdette 9 éves macskáját eladásra, talán még nem vette meg senki, így neked is lehet esélyed! Hogy miért is kivételes ajánlat ez? Nos, mert Vinsik varázserővel bír, így gyakorlatilag úgy működik, mint egy dzsin. Gazdája szerint csak kérni kell tőle az anyagi javakat és ő bizony menten teljesíti is a kívánságot.

Elenának bizonyítéka is van, mivel ő már háromszor tesztelte az állat varázstudományát. Élőszőr egy lakást kért saját magának, majd egy másikat a rokonságnak, végül pedig egy autóért folyamodott a cicához. Ezek a tételek mind meg is vannak, így most szeretné eladni kedvencét. Ha azt nézzük, mi mindent kérhet majd tőle az új gazdi, talán nem is sok a 10 millió rubel, vagyis 38 millió forint, amit kér érte.

Amíg nem talál vevőt, bárki elruccanhat hozzá és 2000 rubelért, azaz 8000 forintért megsimogathatja Vinsiket. Ez talán szerencsét hozhat, de nagyobb dolgokat nem, mivel a cica csak a saját gazdájának kívánságait teljesíti.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-