RETRO RÁDIÓ

Beperelné a börtönt: Elítélt párjától akar gyereket az asszony

Beperelné a börtönt: Elítélt párjától akar gyereket az asszony
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 20. 07:45

A magyar büntetés-végrehajtás történetében példa nélkül álló eset történt.

Egy asszony perelni is hajlandó azért, hogy elítélt párjával intim órákat tölthessen el a börtönben. A nő állítja: ez az utolsó esélye az anyaságra.

 

Az 52 éves Tamás és vele egyidős szerelme, Vivien – szándékosan megváltoztattuk a neveiket – hét esztendeje szerettek egymásba. A férfi többször is ült börtönben, és egy nem életellenes, de erőszakos bűncselekmény miatt visszaesőként nemrég több mint tíz évre ítélték.

A nő mégis a végsőkig kitartana párja mellett, de a biológiai órájuk ketyeg, egy évtized múlva már nem vállalhatnának gyermeket. Vivien most azért harcol, hogy – ha­zánkban elsőként – a gyermekük megfoganhasson a börtönben.

A férfi még sosem volt házas és gyermeke sincsen, ezért nagyon szeretné, ha Viviennel mindezeket megvalósíthatná. Hamarosan, a börtönben házasodnának össze, ami egyet jelenthetne azzal, hogy talán létrejöhet közöttük az intim együttlét.

„Álláspontom szerint a jelenlegi szabályozás hiányos, ezért első körben az érintett bv-intézet parancsnokának írunk egy kérelmet, amely kifejezetten a pár intim célú élettársi látogatására irányul. Minden jogi lehetőséget kihasználunk arra, hogy ezt sikerüljön elérni – nyilatkozta a Borsnak dr. Tran Dániel, a pár jogi képviselője.

Az asszony nagyon eltökélt, ha kérelmüket elutasítják, egy per elindítását is fontolóra veszik

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.