RETRO RÁDIÓ

Megrázó, ezzel is meg kell küzdenie a tóba veszett Fanni családjának

Megrázó, ezzel is meg kell küzdenie a tóba veszett Fanni családjának
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 11. 23:30

A kislány az édesapjával együtt hunyt el, amikor autójuk a Gólem-tóba gurult, õk pedig a kocsiba szorultak.

Egy 11 éves kislány és édesapja vesztette életét abban a kocsiban, amely a nyéki Gólem-tóba gurult június 14-én éjszaka. A gyermek iskolája gyűjtést szervez a nehéz helyzetbe került özvegy és fia számára.

A sátorban pihenő anya és na­gyobbik gyerekük horgászokkal próbálták kihúzni kocsiba szorult szeretteiket, de életüket már nem lehetett megmenteni.

"Fanni a sátorban aludt volna a testvérével, míg a szülők a kocsiban. De a kislány valószínűleg beszaladt az édesapjának jóéjtpuszit adni" – mondta a Borsnak Emődi Beáta, a Tüskevár Iskola tagintézményvezetője, ahova a Down-szindrómás Fanni is járt. "Fanni nagyon szerette ezt a he­lyet, úgy emlegette, hogy a tengerhez mennek. Nagyon kedves, barátságos, ölelkezős kislány volt, egy tündér. A szülei nagyon szerették, és bár nehéz anyagi körülmények között éltek, mindent megtettek a gyerekekért" – tette hozzá a lapnak Lengyel Szilvia, az iskola gyógypedagógusa.

Az édesanyának és a tinédzser nagyfiúnak a gyász mellett anya­gi gondokkal is szembe kell nézniük, a családban az apa volt a kenyérkereső. Ezért nemcsak Fanni osztálytársainak szülei, de az iskola pedagógusai is összefogtak a családért.

"Eddig egy téliesített hétvégi házban laktak, de az ingatlant hitel terheli, így hamarosan el kell hagyniuk. Olyan rokonuk nincs, akire támaszkodhatnának, és bár a miskolci önkormányzathoz beadtak egy kérvényt szociális önkormányzati lakásra, döntés még nem született ez ügyben. Így kérünk mindenkit, aki tud, segítsen a családnak" – mondta Lengyel Szilvia. A család számlaszáma ide kattintva elérhető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.