RETRO RÁDIÓ

Egy perce sem volt a Hableány személyzetének figyelmeztetni az utasokat

Egy perce sem volt a Hableány személyzetének figyelmeztetni az utasokat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 31. 23:45

A Személyhajósok Szövetsége szerint lehetetlen volt figyelmeztetést leadni.

„A személyhajózás valamennyi közlekedési forma közül a legbiztonságosabb, a szerdaihoz hasonló tömegszerencsétlenség 75 éve történt legutóbb itthon. A személyhajós társadalom együtt gyászol az áldozatok hozzátartozóival. "Kollégáink sem tudták elhagyni a süllyedő hajót" - áll a Személyhajósok Szövetségének közleményében.

Ugyanakkor a szövetség emlékeztetett arra, hogy a baleset közelében tartózkodó Halászbástya és Hullám nevű hajók egy percen belül megkezdték a mentést, és két-két embert sikerült kimenteniük a Dunából.

Kitértek arra is, hogy a hajózást szigorú szabályok kötik, azokat pedig be kell tartani, de a szerdai baleset pillanatok alatt lejátszódott, amelyben a Hableány legénységének már nem volt ideje reagálni. A baleset áldozatául esett a hajó személyzete is – emlékeztetett a közleményben a Személyhajósok Szövetsége, amelyet a szövetség elnöke Varga Zsolt és Horváth Imre főtitkár írt alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.