tóth gabi
Nagy sikert aratott olvasóink körében Klári néni, aki díszkertnek is beillõ csodát varázsolt egy óbudai paneltömb elé, most pedig újabb lelkes kertészt találtunk! A 80 éves Lajos bácsi csaknem 100 négyzetméteren mûveli kis birodalmát, ugyancsak egy óbudai panelsoron.
A 80 éves dr. Kántor Lajos éppen gereblyézett, amikor meglátogattuk Óbudán. "Világéletemben szerettem a virágokat, ezt a szakmám is mutatja, ugyanis agrármérnökként végeztem" – mesélte a %RIPOST%-nak Lajos bácsi, akin nem is látszik, hány éves. Sürög-forog a két keze által épített kertben, hajolgat, gyomlál, öntöz; a fiatalok is megirigyelhetnék, amilyen lelkesedéssel dolgozik.
Tizenkét évvel ezelőtt költöztünk ide, de előtte is a környéken éltünk. Akkor a harmadikon laktunk, de mivel a házban nincs lift, a feleségem pedig már nehézkesen jár, egy földszinti lakást kerestünk
– folytatja.
"Így esett a választásunk a mostanira. Az egyik ablakunk a ház hátsó udvarára nézett, már akkor sem tetszett a sok gaz. Kitaláltam, hogy rendbe teszem! Ezek a betondarabok, amiken most állunk, a földben voltak. Egyenként kellett kiszednem, és megcsinálnom a bejárati ajtóig vezető utat. A gyomlálás után nekiláttam felásni a talajt, és beültettem virágokkal"
– mutat a csaknem 100 négyzetméternyi virágoskertre.
Az egész ház, de még a környékbeliek is a csodájára járnak Lajos bácsi kertjének. A ház is beszállt a finanszírozásba, a szükséges összeg felét a közös képviselő adja, de Lajos bácsi végzi el a munkát egymaga. Évente kétszer felássa az egész kertet. Idén árvácskát, nárciszt, jácintot telepített. Mint mondja, makkegészséges, a szíve is rendben, egyáltalán nem szed gyógyszert.
A kertészkedés mellett sokat gyalogolok és tornázni is szoktam. A feleségemet néptáncon ismertem meg, összeköt bennünket a tánc és a virágok szeretete is
– mosolyodik el Lajos bácsi, akire gyermekei, négy unokája és a dédunokája is felnéznek.
"Tetszik a gyerekeknek a kert nagyon, a legkisebb kedvence az a rész, ahová kerámia állatokat tettem dísznek, csigát, lepkét, békát. Mindig megsimogatja őket. Szerencsére eddig mindenki vigyázott a virágokra, de körbe kerítettem, hogy még jobban védve legyenek. Bízom benne, hogy másnak is példát adhatok, mások is elkezdik építeni, szépíteni a portájuk előtti részt"
Hát nem sokkal kellemesebb egy virágoskerten keresztül hazatérni?