tóth gabi
A rendõrség szombaton közölt részleteket a tragikus karambolról.
Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, halálos kimenetelű baleset történt péntek reggel Kiskunmajsa közelében. A rendelkezésre álló adatok szerint az 5402-es számú úton Kiskunhalas felől Kiskunmajsa irányába közlekedett 8 óra 55 perckor egy 36 éves nő egy Volkswagen Golffal.
A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr egy kanyar után letért az útpadkára, ekkor próbált visszamenni az útra, azonban feltehetően a kocsi nagy sebessége miatt áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy Volkswagen Polóval, amit egy 44 éves férfi vezetett.
A baleset következtében mindkét autó sofőrje, valamint a Polo utasa – egy 37 éves nő – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Golf két utasa – egy 21 és egy 22 éves férfi – súlyosan megsérült. A Majsa.info szerint a VW Polót vezető 44 éves férfi mellett a néhány évvel fiatalabb felesége utazott – a képek alapján aligha volt esélyük a túlélésre. Nekik nem volt gyermekük, a Golf sofőrje viszont egy gyermeket hagyott maga után.
A baleset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja.