RETRO RÁDIÓ

Tévét nézett a nyugdíjas, amikor rányitottak: Hihetetlen, mi történt

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 01. 05. 09:45

Az eset Komáromban, az Udvaros utcában történt, amikor a néni férje kiment boltba...

Apolónia, az idős asszony furcsa hangokat hallott a szomszéd szobából a szlovákiai Komáromban. Elindult megnézni, mi történik, ekkor kapta rajta a szekrényekben és a fiókokban turkáló betörőt. A nyugdíjas asszony kiáltozni kezdett, és a botjával próbálta meg kikergetni a betolakodót a lakásból.

Amikor látta, hogy az nem tágít, kiment a folyosóra, és ott kiáltott segítségért. Az ismeretlen férfi ezt követően kiszaladt a lakásból és elmenekült.

Minderről a Nyitrai Kerületi Rendőrség szóvivője tájékoztatta a Parametert.

A kiérkező rendőrök dokumentálták a nyomokat és kihallgatták a szomszédokat, valamint a környéken lakókat is. A megbízott nyomozó magánlaksértés ügyében indított eljárást.

"Ezúton kérjük azoknak az esetleges szemtanúknak a segítségét, akik az említett időben Komáromban, az Udvaros utcai lakóház környékén tartózkodtak, és bármi olyat láttak, amely segíthetné az ügy felderítését. Várjuk az állampolgárok jelentkezését. Az információt a Facebookon keresztül is elküldhetik a rendőrségnek"

– tette hozzá a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.