Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, így 2015-tõl már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében.
Mivel idén a családok még kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe a támogatást,
2019-ben a büdzséből 242 milliárd forint használható fel a csokra.
Az intézkedés egyaránt kedvező hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra és a gazdaságra. A támogatásban részesülő családok 230 ezer gyermeket nevelnek, valamint további 45 ezer gyermeket vállaltak.
![]()
A támogatási összeg kétharmadát új lakás vagy ház építésére utalták ki, ami gazdaságélénkítő hatású.
Az elmúlt év első kilenc hónapjában harminc százalékkal több új lakás épült, mint 2017 hasonló időszakában.
Kiemelte: 2010 óta, különböző intézkedésekkel az állam 1580 milliárd forinttal támogatta a családok otthonteremtését.
Ebben az évben a három gyereket nevelő családok már nem 10 millió, hanem 15 millió forintnyi kedvezményes kamatozású hitelt vehetnek igénybe,
és a kétgyermekes családok is 10 millió forintos hitelt használhatnak fel. Ezért arra számítanak, hogy továbbra is bővülni fog a csokot igénylő családok száma - mondta Rétvári Bence.
