Létrehozva: 2018.11.30.

Megérkezett az igazi Mikulás, új helyszínen nyitott ki a MikulásGyár

Pénteken immár a ti­zen­ne­gye­dik al­ka­lom­mal tárta ki ka­puit az aján­dé­ko­zók elõtt a Mi­ku­lásGyár, idén elõ­ször a Mil­le­ná­ri­son. A helyszínre délelõtt maga az igazi Mikulás, Joulupukki is megérkezett. A szer­ve­zõk pedig idén is szí­nes prog­ra­mok­kal, fel­lé­põk­kel vár­ják az ado­má­nyo­zó­kat.

A nemzetközileg is elismert MikulásGyár szervezői november 30. és december 21. között új helyszínen gyűjtik a rászorulóknak szánt felajánlásokat. A megnyitó napján egyenesen Finnországból érkezett az igazi Mikulás, Joulupukki, akivel személyesen is találkozhatnak a gyerekek. Idén először a Millenáris Parkban építették fel a MikulásGyárat, ahol 9 és 21 óra között fogadják az adományozni vágyókat.

De a Lurdy Házban is várják a felajánlókat, hogy az adományozók a pesti oldalon is könnyen találjanak olyan helyszínt, ahová elvihetik ajándékaikat.

A MikulásGyár alapítója, Zsolnai Endre közölte, hogy 2018-ban a Nakama&Partners Kft-vel együttműködésben szervezik meg a nagyszabású gyűjtőakciót. A partner cég bevonásával még szélesebb körben valósulhat meg az ajándékgyűjtés, és a rendezvényszervezés terhe is lekerül az Alapítvány válláról, így teljes mértékben a karitatív munkára tudnak összpontosítani.

Ahogy azt a Nakama képviseletében Rogán-Gaál Cecília korábban elmondta, örömmel csatlakoztak a jótékonysági akcióhoz és a szervezési feladatok átvállalása mellett az egyik kiemelt céljuk, hogy a vidéki önkormányzatok bevonásával bővítsék a gyűjtőpontok körét. A kampányhoz sztárokat is felkértek, hogy ismertségükkel a programra és az adományozásra irányítsák a figyelmet, ők novembertől reklámokban, hirdetésekben és közösségi média felületeken népszerűsítik a kezdeményezést.

A közreműködök névsora a következő: Balázs Andrea, Bodrogi Gyula, Csonka András, Dukai Regina, Győrfi Pál, Harsányi Levente, Hódi Pamela, Kecskés Karina, Koroknyai Virág, Kovács Kati, Mádai Vivien, Németh Kristóf és Tóth Vera.

Zsolnai Endre elmondta, hogy Angliából, Németországból, de még Ausztráliából is rendszeresen érkeznek önkéntesek a budapesti MikulásGyárba. Van, aki a szabadságolását is úgy intézi, hogy néhány napot a karitatív akció helyszínén tudjon tölteni. A jótékonysági kezdeményezés látványos installációját évente két-háromezer külföldi vendég keresi fel.

Kétezer önkéntes és a Vöröskereszt részéről 450 segítő dolgozik megállás nélkül a MikulásGyárban, de a József Attila Színház társulata is segít a gyűjtésben

– mondta el az alapító.

A MikulásGyár logisztikai partnere a Magyar Posta Zrt., amely az egyébként számára csúcsszezont jelentő időszakban biztosítja az adományok elszállítását a Vöröskereszt központjába. A Magyar Posta lehetőséget ad arra is, hogy az is adományozhasson, aki nem tudja személyesen elvinni ajándékát a MikulásGyárba, mivel az ország több postáján is ingyen feladhatók az adományok, csak annyit kell ráírni, hogy "MIKULÁSGYÁR". A Magyar Posta Logisztika ingyen szállítja a csomagokat és az összegyűlt adományokat a karitatív akció helyszínére, illetve a Magyar Vöröskereszthez.

A rászorultaknak elsősorban tartós élelmiszerre (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj stb.) van szükségük. A MikulásGyár nagyon szívesen fogad játékokat, könyveket is, ám arra kérik az adományozókat, hogy csak olyan ruhákat, könyveket hozzanak, amelyeket maguk és gyermekük is szívesen fogadna. Az adományokat országszerte a legtöbb postán térítésmentesen veszik át. Az ajándékokat, adományokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-