RETRO RÁDIÓ

Borzalmas részletek: Bestiális módon végzett szerelmével Béla

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 07. 19. 14:30

Vádat emeltek az ellen az elmebetegségben szenvedõ férfi ellen, aki korábban meggyilkolta a barátnõjét, idén januárban pedig megölte az édesapját Tornyospálcán.

Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a 36 éves tornyospálcai férfi kóros elmeállapota miatt nem büntethető, ezért az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság mentse fel őt, egyben rendelje el a kényszergyógykezelését. A vádirat szerint a bíróság már 2004-ben elrendelte a férfi kényszergyógykezelését, miután különös kegyetlenséggel megölte a barátnőjét. A budapesti zárt intézetből aztán 2008 májusában a Fővárosi Ítélőtábla a férfit az otthonába bocsátotta, aki azóta a szüleivel élt közös háztartásban.

A 2004-es, különösen brutális gyilkosság úgy történt, hogy a 36 éves férfi kiszúrta a nő szemét, kocsival hajtott át testén, majd felgyújtotta.

A 2002 óta elmebetegségben szenvedő férfi 2018 januárjától önkényesen csökkentette, majd abbahagyta gyógyszerei szedését, amitől a mentális állapota leromlott – ismertette a vádirat lényegét a főügyész. Január 20-án reggel a vádlott munkásokat vitt ki a család gyümölcsösébe, majd hazaérve azt látta, hogy az édesapja – mivel nem érezte jól magát – a hálószobában az ágyon fekszik. Előzetes vita nélkül egy tizenkilenc centiméter pengehosszúságú késsel az ágyon fekvő férfire támadt, akit harmincháromszor megszúrt.

Az idős férfi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét a szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg. A vádlott ezután az udvaron tartózkodó édesanyjának elmondta, mit tett, majd megvárta a rendőröket.

A megbízott főügyész hozzátette: a jelenleg is előzetes kényszergyógykezelés alatt álló vádlott képtelen volt arra, hogy felismerje cselekményének következményeit vagy a felismerésnek megfelelő magatartást tanúsítson, ezért tartani lehet attól, hogy megfelelő gyógykezelés hiányában ismét hasonló bűncselekményt követne el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.