Meggyilkolta férjét a zalai nő, szörnyű, amit ezután művelt vele
Részegen kezdett el veszekedni a házaspár, majd a nõ leszúrta egy késsel a férjét. Most emeltek vádat ellene.
A nagykanizsai házaspár közös élete a rendszeres italozás, a veszekedések és a nő által elszenvedett bántalmazások miatt 2015-ben megszűnt. Tavaly év elején az 53 éves férfi kiköltözött a városból a szabad-hegyi pincéjükbe, ahova a nő is rendszeresen kijárt. Ilyen alkalmakkor közösen poharazgattak, rendszeresen leittasodtak, és folytatódtak a veszekedések is.
Így történt ez tavaly augusztus 5-én is, amikor már délben elkezdték az ivást, estére mindketten erősen lerészegedtek. Újra vitatkoztak, a férfi szidalmazta, fenyegette a nőt, sőt a konyhából nagykést hozott ki, és azt ígérte, elvágja az asszony torkát. Ezután lefeküdt a teraszon a hintaágyra, és még egyszer azzal fenyegetőzött, hogy reggel fel fog kelni, de az asszony már nem, majd este fél 11 tájban elaludt.
![]()
A nő néhány perccel később az asztalon hagyott 20 centis pengéjű konyhakést magához vette, és haragjában a volt párját mellkason szúrta. A férfi ezután még felkelt, tett néhány lépést, majd összecsuklott, elvesztette az eszméletét, röviddel később meghalt.
A nő ezek után a kést lavórba dobta, a teraszon cigarettázott, tovább poharazgatott és csak a férfi kihűlését észlelve, kora hajnalban hívta fel az ismerősét, aki értesítette a rendőrséget.
A szúrás tüdősérülést, szívburok sérülést, kétoldali lég- és vérmellűséget, valamint komoly vérvesztést okozott. Az asszony három nappal később a rendőrségi kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.