RETRO RÁDIÓ

Felháborító dolgot művelt a WC-ben a két magyar fiatal, lebuktak

Felháborító dolgot művelt a WC-ben a két magyar fiatal, lebuktak
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 01. 13. 08:00

Egy 12 éves diáktársukra rányitottak, szörnyû, ami ezután történt!

A szombathelyi ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a két fiatalkorú srác ellen, akik rátámadtak egy diáktársukra Kőszegen tavaly januárjában - írja a Nyugat. A vádirat szerint a két fiú az egyik kőszegi általános iskola WC-jében rányitott a 12 éves iskolatársukra.

Az egyikük egy kést tartott a fiú irányába és cigarettát követelt tőle, majd azzal fenyegette, hogy leszúrja, ha nem ad cigit, a másik pedig a megfojtásával fenyegetőzött.

A megrezzent fiú megmondta a zsaroló társainak, hogy nincs cigarettája, majd, hogy a helyzetből szabaduljon, hozzátette: úgy hallja, hogy jön a tanáruk. A támadók erre elszaladtak végül le is buktak

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott fiúkkal szemben javítóintézeti nevelés alkalmazására, továbbá a nyomozás során lefoglalt kés elkobzására tett indítványt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.