RETRO RÁDIÓ

Undorító dolgot művelt a gyógyszertárossal a beteg magyar édesapa

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 12. 28. 17:07

Nem kapta meg a kívánt gyógyteáját a férfi, aki erre bedühödött és undorító módon támadt rá a gyógyszerészre. Bíróság elé kell állnia tettért.

A lázas férfi még szeptember 3-án, vasárnap egy sarkadi gyógyszertárba küldte nevelt lányát kamillateáért. A gyógyszerész át is adta neki a filteres teát. Ám az apa rögtön visszaküldte a gyermekét, mert ömlesztett teát szeretett volna, de nem lehetett becserélni, mivel a gyógykészítmény visszaváltására nem volt lehetőség. Amikor a férfi ezt megtudta, megjelent a gyógyszertár kiadó ablaka előtt, és már személyesen követelte a vásárolt áru cseréjét.

Miután a sértett ennek nem tett eleget, a vádlott kiabálni kezdett vele, benyúlt a kiadó ablakon keresztül és arcon ütötte a sértettet, majd leköpte, továbbá bedobta az ablakon a visszaváltani kívánt teát

- áll a Békés Megyei Főügyészség közleményében.

A gyógyszerész a bántalmazás miatt 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a verekedő, köpködő férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja. A járási ügyészség a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tettindítványt. Az eljárás a Gyulai Járásbíróság előtt folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.