RETRO RÁDIÓ

Betört az idős asszonyhoz a 15 éves fiú, szörnyű, ami ezután történt

Betört az idős asszonyhoz a 15 éves fiú, szörnyű, ami ezután történt
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 09. 14. 10:00

A fiatal az éjszaka közepén ment be egy 81 éves nõ házába, majd befeküdt mellé az ágyba.

A borzalmas eset a nagykürtösi járásbeli Kékkőn történt. „Valaki a folyosón járkált, csak az alakját láttam. Erre odakiáltottam neki, hogy: ki van itt, meg akar ölni? Mire ő úgy válaszolt, hogy: nem, azért jöttem, hogy jót tegyek magával” – mesélte sokkoló élményeit a 81 éves Katarína a Parameter oldalnak. A lámpák hirtelen eloltódtak, majd az ismeretlen tettes bement a szobába és a nő mellé feküdt az ágyába. Katarína elmondása szerint nem tudott védekezni, mivel az ismeretlen teljesen magához szorította.

Az illető ezután arra kérte az idős nőt, hogy mutassa meg neki a melleit.

Meg akart erőszakolni

– mondta Katarína.

A betörő végül meggondolta magát, mivel fogta magát és elhagyta a házat. Ezt követően Katarína azonnal értesítette a rendőrséget. A nyomozók néhány órán belül letartóztatta az elkövetőt, akiről kiderült, hogy csupán 15 éves. Petra Kováciková rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint magánlaksértés és személyi szabadság korlátozása vádjával indítottak eljárást.

A szóvivő elmondása szerint ezekért a bűncselekményekért akár 3-tól 8 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak, ám, mivel fiatalkorúról van szó, a büntetés mértéke a felére csökken. Az elkövetőt vizsgálati fogságba helyezték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.