RETRO RÁDIÓ

Borzalmas részletek derültek ki az érdi csecsemőgyilkosságról

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2017. 02. 01. 10:15

Több mint egy évvel ezelõtt ölte meg csecsemõjét a gyanú szerint egy 38 éves érdi nõ. A kisbaba holttestére január 11-én találtak rá egy családi ház udvarán.

Január 11-én, 20 óra körül érkezett egy hívás az Érdi Rendőrkapitányságra: egy családi házban lakó nő telefonált, hogy az udvaron lévő kutyaólban találtak egy holttestet.

A járőrök érkeztek először a megadott címre. Visszajelzésük igazolta a bejelentés valódiságát

- mondta Szumega Vilmos alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője a Zsaru Magazinnak.

A ház népe szerint a kutyaszállás legalább három éve üresen állt. Az ólból kiemelt test egy csecsemőé volt. Az elsődleges orvosi vélemény a halál okát nem tudta megállapítani, ez tüzetesebb szakértői vizsgálatot igényel.

A testet egy törülközőbe burkolták, majd beletették három szemeteszsákba, amelyek nyílását szorosan elkötötték a festők által használatos maszkolószalaggal. A szemeteszsákot nagy méretű neonzöld bevásárlótáskába tették, majd a holttest végső nyughelyéül egy strandtáska szolgált

- folytatta az alezredes.

A Pest megyei zsaruk megtudták, hogy a családtagok már régóta a házban laknak. A bejelentő elmondta, hogy párjának édesanyja elhatározta, rendet rak a kutyaólban. Az idősebb nő ekkor találta meg a már messziről bűzölgő táskát. Hívta a fiát és annak élettársát, de a nő nem ment közel, csak messziről szemlélődött.

Beismerte tettét az anya

A tanúkat kihallgatva egyre gyanúsabb lett a történet, mivel először senki nem értette, miként került egy halott csecsemő a kutyaólba. A bejelentő volt az egyedüli szülőképes nő a családban, őt is kihallgatták az ügyben. Valószínűleg nem bírta tovább lelkiismeretének belső hangjait, vallomása közben összeomlott, és beismerte szörnyű tettét. Magára vállalta a 2015. novemberi gyilkosságot.

Elmesélte, hogy a kislány élettársától fogant, de a terhesség harmadik-negyedik hónapjáig azt sem tudta, hogy várandós. Később a családtagok előtt titkolta állapotát, majd amikor egy éjszakai órán elérkezett a szülés ideje, kiment a sötét utcára, és egy bokor alatt hozta világra gyermekét

- mondta az alezredes.

Nem tudni, hogy halva született-e a baba

Az érdi N. Katalin (38) eddigi vallomásai részben ellentmondanak egymásnak. Azt vallja, nem emlékszik arra, hogy a gyermek felsírt-e, vagy hogy szülés után mit tömött az újszülött szájába. N. Katalin gondosan becsomagolta a csecsemőt, berakta egy udvaron álló szekrénybe, majd néhány hónap után biztosabb rejtekhelyet keresett a brutális tett leplezésére, átvitte a kutyaólba a táskát.

A zsaruk megtudták, hogy a nő élettársa autófényezőként dolgozik, tetemes mennyiségű maszkolószalagot találtak a lakásban, illetve a holttest csomagolóanyagával azonos kinézetű bevásárlótáskákat is.

N. Katalint január 12-én emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgattuk ki, a bíróság január 13-án elrendelte előzetes letartóztatását

- összegzett az alezredes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.