RETRO RÁDIÓ

Szívszorítóan nyilatkozott a busztragédiában elhunyt fiú édesapja

Szívszorítóan nyilatkozott a busztragédiában elhunyt fiú édesapja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 01. 30. 10:07

A 15 éves Botondot az egész ország gyászolja, nem csak szülei, akik magukra tetováltatták a fiuk nevét, hogy így is õrizzék az életvidám fiatal emlékét.

A szülőknek erősnek kell lenniük, hiszen Botond ikertestvéréről, Bálintról is gondoskodniuk kell. Botond és Bálint nem egy iskolába jártak, így a sítáborba se együtt mentek.

Botondék háza előtt rengeteg mécses és virág jelzi, a fiú nincs már köztünk. Édesapja a Lokálnak elmondta, hogy gyermeke

Mindent nagyon komolyan vett, bármivel foglalkozott – legyen az a foci, az iskola vagy tanulmányi verseny, esetleg egy színdarab – rendesen odatette magát.

A tini szobájában minden úgy van, ahogy hagyta. A fiú imádott videót vágni, számítógépes játékokat játszani és persze sportolni. Rengeteg érem díszíti szobájának falát, mellettük egyik kedvenc csapata, a Barcelona plakátja díszeleg.

Botond édesapja elárulta a lapnak, hogy fiuk most először volt sítáborban. Izgatott volt, amikor megkapta a sífelszerelését, és még az utolsó telefonbeszélgetéskor is arról mesélt az édesapjának, milyen jól érzi magát és mennyire csodálatos a táj. Alig várta, hogy megmutassa a fényképeket és a videókat, de erre sajnos már nem volt lehetősége.

A gyászoló édesapa elmondta, hogy a család egyetlen vigasza, hogy Bálint életben van, vele is foglalkozni kell:

"Nagyon nehéz ezt a fájdalmat cipelni. Korábban, amikor hasonló tragédiát láttunk, mi is mindig azt kérdezgettük, hogy lehet ezt kibírni, hogyan lehet ezzel megbirkózni. Most sem tudjuk rá a választ, csak abban vagyunk biztosak, hogy itt vagyunk egymásnak és erősnek kell maradnunk. Már csak Boti ikertestvére, Bálint miatt is."

A kertben pedig még mindig áll egy hóember, amelyet Botond készített.

Még Boti csinálta, mielőtt elutazott. Furcsa az élet… néha egy csapásra fontossá válnak a legkisebb dolgok is. Még erre a hóemberre is jó ránézni

– mondta búcsúzóul az édesapa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.