5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Botrány: Hálapénz miatt rúghatják ki a Honvéd kórház sebészét

Botrány: Hálapénz miatt rúghatják ki a Honvéd kórház sebészét
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 08. 18. 10:25

Az állásába is kerülhet a Honvédkórház sebészének, hogy elfogadta a hálapénzt, mivel ezt tiltja a kórház szabályzata.

A 100 tagú cigányzenekar egykori zenészének felesége rutinműtétre feküdt be a Honvéd kórházba. Az operáció során megsérült egy verőér és az epevezeték, a beteg pedig húsz nappal később meghalt. A család az operáció előtt ötvenezer forint hálapénzt adott az orvosnak, előlegnek szánták, a műtét után újabb összeget akartak adni neki.

A Blikk szerint, miután a beteg meghalt, az orvos a kórház címéről visszaküldte az ötvenezer forintot. A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint ezzel elismerte, hogy nem a megfelelő gondossággal járt el a műtét során, ám a hálapénz elfogadásával szabályt sértett, így ki is rúghatják. A Honvédkórházban azt mondták: csak az érintettek bejelentése után tudnak az ügyben belső vizsgálatot indítani.

Mindenképp megtesszük a bejelentést, hiszen megvan az utalvány, amellyel a sebész a kórház címéről visszaküldte a hálapénzt

– szögezte le a lapnak Mónika, az elhunyt nő lánya.

Dr. Ábrahám László műhibaperekre szakosodott ügyvéd szerint több szempontból is aggályos az orvos tette.

Etikai vétség miatt elmarasztalhatják a doktort. Mivel a kórház szabályzata tiltja a hálapénz elfogadását, és ő ezt a regulát megszegte, fegyelmi eljárás indulhat ellene. Ennek kimenetele pedig a figyelmeztetéstől kezdve a megrováson át akár elbocsátás is lehet

– magyarázta a Blikknek az ügyvéd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.