Ingyenes vizsgálatot ajánl infarktus és agyvérzés megelõzése céljából egy országos prevenciós centrum az idõseknek, mondván, hogy õk már veszélyeztetett korban vannak. Ezután pedig több százezer forintos "gyógyító" matracot kínálnak a gyanútlan pácienseknek.
Ingyen orvosi vizsgálatra invitálja az időseket egy budapesti cég, mely egyfajta prevenciós centrumként hirdeti magát. A nyugdíjasokat aljas módon húzzák csőbe, azzal érvelnek, hogy 52 év felett már veszélyeztetett korban vannak, így nagyobb az esélye szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának.
![]()
A %RIPOST% próbálta felkutatni a fent említett központot, ám sem a telefonkönyvben, sem a cégjegyzékben nem szerepelt az egészségügyi centrum a Thököly úti címen. Kisebb nyomozás után kiderült, hogy
több éve még "gyógyító" matracot árultak,
de az utóbbi időben annyi panasz és negatív vélemény érkezett róluk, hogy vélhetően profilt váltottak.
![]()
A jelenség sajnos nem egyedi, hasonló módszerrel próbálkoznak az ország több részén is. A %RIPOST% megtalált egy szombathelyi 62 éves volt tanítónőt, aki kirobbanó egészségi állapotnak örvend, de kíváncsi volt a friss állapotfelmérés eredményére.
Felhívtak, hogy ingyenes egészségügyi vizsgálaton vehetek részt. Mivel ráérek, így elmentem. A tízperces vizsgálat kiderítette, hogy lényegében halálos beteg vagyok, alig élek, de menthető a helyzet
- emlékezett vissza a történtekre a nyugdíjas, akinek már ez eleve gyanús volt. Ezután pedig még tisztábbá vált, hogy átverésről van szó.
Mutattak egy háromszázezres készüléket, ami segít a gyógyulásban. Ezt akár részletbe is megvehettem volna, de hitelt is felajánlottak: a lényeg, hogy mindenképp fizessek
- panaszkodott az idős nő, aki nem hagyta magát megvezetni: csak úgy tudott szabadulni, hogy azt mondta: pénzt kell felvennie az automatából.
![]()
A %RIPOST% megtudta, hogy az említett szombathelyi egészségcentrum főtevékenysége a textil-kiskereskedelem,
a nettó árbevétele pedig 239 953 000 forint,
ami azt jelenti, hogy naponta több mint nettó hatszázezer forintot zsebel be a cég.
![]()
Panaszok, sorozatos átverések
A termékbemutatók szabályozását szigorító törvény már életbe lépett, elképzelhető, hogy az egészségcentrum tevékenysége is fennakadna rajta. A cég budapesti központjában ugyanis az állapotfelmérés után egy előadáson mutatják be azt a különleges matracot, ami segít a beteg gyógyulásában.
Mondtam, hogy képtelen vagyok a kis nyugdíjamból ilyen összeget összespórolni. Ekkor elém tettek öt borítékot, amelyek közül választhattam. Amit én húztam, abban egy ötszázezer forintos eladási ár plusz bónusz vizsgálatok álltak
- számolt be a fővárosi esetről egy kisnyugdíjas, aki szerint napi kapcsolatban kellett volna lennie a céggel. Hogy milyen javulást ért volna el a gyógymatrac használatával? Erre azt a választ kapta, hogy ezt a bónusz vizsgálatok után tudatták volna vele.
![]()
Volt, aki viszont kifizette az említett összeget, ám napokkal később szeretett volna elállni a vásárlástól. A pénzét természetesen nem kapta vissza, így jogi útra terelte az ügyet, amiről a Békéltető Testület adott ki egy ajánlást.
A vállalkozás az írásbeli ajánlás kézhezvételétől számított 15 napon belül fizessen vissza a fogyasztó részére 200.000,- Ft-ot ezzel egyidejűleg vegye vissza a terméket
- fogalmaztak az interneten is elérhető közleményben.
![]()
Figyelmeztetett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
A hatóság korábban is kénytelen volt egy figyelmeztető tájékoztatást kiadni, ugyanis ugrásszerűen megnőtt az időseket megcélzó árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma. A közlemény szerint a pórul járt idősek szinte kivétel nélkül hasonló körülményekről számolnak be: egészségügyi vizsgálatra hívják őket,
majd egy viszonylag "súlyos diagnózist" közölnek,
melyre megoldást kizárólag a több százezer forint értékű lámpa vagy masszázsfotel megvásárlása jelenthet, ám ez a meghívásból nem derül ki.
Megkérdeztük a %RIPOST% cikkében érintett céget is, ám ezidáig nem válaszoltak a kérdéseinkre!
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az ország több pontján működő egészségcentrummal kapcsolatban a %RIPOST%-nak elárulta, hogy a nevezett céggel szemben országosan több bejelentés is érkezett: 2016-ban 10 db panaszt kaptak. Ezek általában a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára irányultak, illetve a fogyasztó a terméket pár napos használat után vissza kívánta vinni – tekintettel arra, hogy nem érzékel semmilyen pozitív egészségügyi változást –, azonban
a vállalkozás vagy nem volt elérhető, vagy nem vette vissza a terméket.
Ezen kívül az elmúlt időszakban 3 db másodfokú eljárás zárult le a Társasággal szemben, amelyben a hatóság 200.000 - 250.000 illetve 300.000 Ft fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a vállalkozást és arra kötelezte, hogy
