RETRO RÁDIÓ

Újraélesztette osztálytársát a hős pécsi lány

Újraélesztette osztálytársát a hős pécsi lány
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 03. 04. 17:10

A pécsi Nagy Lajos Gimnázium tanulója az életben is jelesre vizsgázott az iskolában tanultakból: szívmasszázzsal tartotta életben az egyik osztálytársát.

A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumában legalább tíz éve tartanak elsősegély szakkört a diákoknak, viszont a héten a sors úgy hozta, hogy a gyakorlati tudásáról is számot kellett adnia az egyik tanulónak.

Éppen hittanórán ültük, amikor az egyik osztálytársunk szólt a tanárnak, hogy rosszul érzi magát

– elevenítette fel az eseményeket Komlósi Lujza, a gimnázium harmadik osztályos tanulója a Dunántúli Naplónak. A rosszul lett lány azt mondta, szorít a mellkasa és fáj a feje, szeretne kimenni a mosdóba, de amikor felállt és elindult az ajtó felé, a tanári asztal mellett összeesett.

Odaszaladunk, nyugalomba helyeztük és felemeltük a lábát. Azt gondoltuk, elájult, olyankor pedig ez a legjobb, amit tehetünk. Jobban is lett, már fel tudott kelni

- mesélte Lujza, aki elindult az orvosi szobába osztálytársával, de a folyosón újra rosszul lett a lány.

Azt mondta, nem lát semmit, minden elsötétült

– idézi fel a kétségbeesett szavakat Pozonec Mária Dorotea, aki Lujzával együtt kísérte a lányt.

Aztán csak feküdt a padlón, becsukta a szemét, és többet nem szólalt meg. Láttam, ahogy kifújja a levegőt, de nem emelkedik újra a mellkasa.

Mária rádöbbent, ha valóban leáll a szíve az osztálytársának, csak percei maradnak, hogy segíteni tudjon neki, ezért azonnal megkezdte az újraélesztést.

Szinte önkéntelen mozdulatok voltak ezek, nem volt időm gondolkodni.

- emlékezett vissza az életmentésre Mária. A döntése pedig helyesnek bizonyult: a diák hamarosan újra lélegezni kezdett, és magához tért.

Dicséretet az életmentésért

Hogy pontosan mi állhatott a rosszullét hátterében, egyelőre nem tudni. Mivel az érintett diáklány szülei nem járultak hozzá gyermekük személyes adatainak megjelenéséhez, csak annyit tudott meg a megyei lap, hogy a kórházban több vizsgálatot végeztek rajta, majd hazaengedték.

Nyisztor Zsolt, a gimnázium igazgatóhelyettese elmondta, Mária azóta igazgatói dicséretet kapott, nevét bemondták az iskolarádióban is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.