5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Versenyfutás az életért: holland szívet kapott a 11 éves magyar kisfiú

Versenyfutás az életért: holland szívet kapott a 11 éves magyar kisfiú
S.A.
Szerző
S.A.
Létrehozva2016. 02. 21. 11:30

Fiatal kora ellenére már rengeteg szenvedésen van túl a szívbeteg gyermek, akinek életért rendkívül gyorsan kellett cselekedni.

A szívátültetésen átesett fiú súlyos és bonyolult fejlődési rendellenességgel született,

élete eddigi 11 éve alatt is már többször műtötték a szívét.

Pár hónappal ezelőtt került fel a transzplantációs várólistára.

A számára szükséges donorszervet messziről hozták el neki, a Bors információi szerint a magyar gyermek egy hasonló korú, súlyú és vércsoportú holland gyerek szívét kapta meg, január közepén.

Addigra állapota már kritikus volt.

Holland szívet a kisfiú azért kaphatott, mert az Eurotransplant nemzetközi szervcsereszervezetnek köszönhetően lehetőség van arra, hogy Európa más országaiból is kapjanak magyar gyerekek donorszerveket.

Ennek egyetlen feltétele a megfelelő távolság, mivel egy szív sem ültethető be akármeddig. Ebben az esetben az 1200 kilométeres út éppen csak belefért...

Amint riasztás érkezett, hogy Hollandiában van egy agyhalott gyermek, a szívéért egy magyar műtőscsapat indult magánrepülővel, mivel a szabály az, hogy annak a csapatnak kell kivennie a szervet, amely újra működésbe hozza majd.

Így közvetlenül ők ellenőrzik, hogy megfelel-e az itthoni betegnek a szív.

A repülőút Hollandiából Budapestre másfél-két óra. Ilyenkor minden perc számít, mert még abban a speciális folyadékban sem tartható sokáig testen kívül a szív, ami átmenetileg lelassítja a szívizomsejtek halál utáni pusztulását.

A szív kioperálása és újbóli megdobbanása között legfeljebb négy óra telhet el, utána a szerv használhatatlanná válik.

Emiatt az orvosoknak itthon szűk egy órájuk maradt, hogy a szervet a magyar fiú mellkasában újra elindítsák.

A Bors úgy tudja, hogy az operáció olyan jól sikerült, hogy az újszíves kisfiú hamarosan a kórházból haza is mehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.