RETRO RÁDIÓ

Bekattant utas miatt tört ki pánik a Wizz Air fedélzetén

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 11. 04. 17:45

Kényszerleszállást kellett végrehajtania a fapados légitársaság Bukarestbõl Oslóba tartó járatának, egy férfi ugyanis repülés közben be akarta rúgni a pilótafülke ajtaját. Az utasokon rémület lett úrrá, a pilóta pedig megszakította útját, és Malmõben tette le a gépet. A randalírozó férfit késõbb letartóztatták.

Rémület lett úrrá a Wizz Air Bukarestből Oslóba tartó járatának fedélzetén, amikor november 3-án egy egyedül utazó férfi váratlanul randalírozni kezdett. A 43 éves román állampolgár hirtelen felpattant az üléséből, magából kikelve üvöltözött, majd végigrohant a folyosón, egyenesen a pilótafülkéhez.

Itt sem torpant meg, ugyanis be akarta rúgni a fülke ajtaját 10 ezer méter magasban, majd két vészkijáratot is ki akart nyitni. A teljesen bekattant férfit végül a többi utas fogta le.

Az Expressen című svéd napilap értesülései szerint a gép pilótája ekkor döntött úgy, hogy megszakítja útját. A rettegő utasokkal teli járat végül a svédországi Malmőben landolt, ahol azonnal letartóztatták az eszét vesztett férfit, utastársai veszélyeztetése miatt. Később kiderült, hogy a gép egy másik utasát is előállították, őt viszont azért, mert részeg volt.

A járat ezután a megszokott módon folytatta útját, és másfél órás késéssel szállt le Oslo Torp repülőterén. Az ijesztő incidens tényét később a fapados légitársaság szóvivője, Daniel de Carvalho is megerősítette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.