A katasztrófa után hetekig egymás kezét fogva aludt el a nyugdíjas házaspár. Csak egyéves kisunokájuk tartotta bennük a lelket.
Öt évvel ezelőtt udvarukat és házukat is elöntötte a vörösiszap. Odalett mindenük, pedig éppen aznap végeztek a hatvanas években épült házuk felújításával, kívül-belül. Délelőtt kész lett az új kemence az udvaron, délután jött az iszap. A nyugdíjas házaspár másfél-két évig szinte magához sem tért a sokkból, de még ma is nehezen idézik fel emlékeiket.
Százötven négyzetméteres házuk helyett két kisebbet kaptak egy lakóparkban, mára valódi otthonná varázsolták azt is, de az öt évvel ezelőtti tragédiát sosem felejtik. "Nem mindegy, hogy
valaki önszántából eladja a házát, vagy menekülnie kell tönkrement otthonából"
- mondta Kovács Ottóné Marika néni a veol.hu-nak adott interjúban. Férje a történtek után hónapokig élni sem akart. "Azt mondogattam neki, hogy az egyéves kisunokánk még nem ismer igazán bennünket, legalább őérte meg kell maradnunk!" - meséli a nő, aki maga is hónapokig járt pszichológushoz.
Hetekig úgy aludtak el férjével, hogy fogták egymás kezét. Aztán annak ellenére, hogy nyugdíjas, napi 4 órában elment egy virágboltba dolgozni, ugyanis a virágkötés megnyugtatta, jobban, mint a terápia. Feledni azonban nem lehet. Ha kinyitja a konyhaszekrényt, és kivesz egy fazekat, arról nem egy régi emlék jut eszébe, hanem az, kitől kapta a tragédia után.
