RETRO RÁDIÓ

Ellentmondásos körülmények a Várpalotán talált bácsi ügyében

Ellentmondásos körülmények a Várpalotán talált bácsi ügyében
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 07. 10. 16:02

Mint ismeretes, egy tisztánlátó is segítette a keresõket, akik szerdán, a város határában találták meg az eltûnt bácsi holttestét.

Ahogy a %RIPOST% részletesen beszámolt róla, szerdán kora este találták meg Várpalotán a pénteken eltűnt 65 éves bácsit, de a család kérésére csak kevés információt tudtunk közölni a körülményekről.

A keresést megelőzően egy tisztánlátó kapcsolatba tudott lépni a bácsi gondolataival, az elmondásai szinte százszázalékosan egyeztek azzal a helyszínnel, ahol végül a holttest feküdt.

Lapunk úgy tudja, több fát is ki kellett vágni ahhoz, hogy a mentőcsapat közelebb jusson a testhez,

többen állították, hogy a helyzete nem volt természetes pozícióban.

A később kiérkező rendőrök biztosították a helyszínt, majd felvették az addig ismert adatokat.

A %RIPOST%-nak nyilatkozott Gaál Csaba rendőrőrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa, aki csak annyit tudott mondani: nincs büntetőeljárás az ügyben, jelenleg

közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálódnak a korábban eltűnés miatt körözött férfi ügyében.

Ez azt jelenti, hogy a rendőrség egyelőre kizárta az idegenkezűséget, hiába minden ellentmondó adat, a nyomozás szerint nem gyilkosság történt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.