Létrehozva: 2020.06.19.

Szijjártó Péter: Semmilyen migránskvótát nem fogadnak el a V4-ek – videó

A visegrádi négyek egyetértettek abban, hogy szoros, stratégiai jellegű együttműködésre van szükség Törökországgal – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken közzétett videóban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lengyel, a cseh és a szlovák külügyminiszterrel az Európai Unió és Törökország kapcsolatáról videokonferencián folytatott egyeztetés után kiemelte: a koronavírus-járvány idején is megtapasztalhatták, hogy a jó kapcsolat Törökországgal segíthet a védekezésben. Magyarország is importált védőeszközöket, anyagokat Törökországból.

Azért is szükséges az együttműködés Törökországgal – folyatta -, mert hamarosan a világ 10 legnagyobb gazdasága közé tartozik majd. A közép-európai országoknak nyitott a gazdaságuk, „nyilvánvalóan nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságát kihagyjuk exportcélpiacaink közül” – mondta. Hozzátette: a gazdasághoz szorosan kapcsolódó energetikai kérdésekben is érdekazonosság áll fenn közöttük. A miniszter előrevetítette: a nukleáris energetikai együttműködés fontos terep lesz Törökország és a közép-európai országok kapcsolatában.

 

Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Az Európai Unió és Törökország együttműködésében a legfontosabbnak a migráció féken tartását nevezte a miniszter. Ha Törökország nem állítja meg a rajta keresztül Európába tartó migránshullámokat, ha a török-görög határon át tudnak törni a migránsok, akkor napok kérdése, hogy megjelenjenek Magyarország déli határánál – mondta. Szijjártó Péter ezért azt javasolta, az Európai Unió fizesse ki a Törökországnak megígért 6 milliárd eurót, mert – mint mondta – ez nem nagy összeg ahhoz képest, amekkora károkat ellenőrizetlen migránshullámok okoznának.

A miniszter azt kérte a V4-ek külügyminisztereitől, erősítsék meg azt az álláspontjukat, hogy a közép-európai országok nem fogadnak el kvótákat, nem hajlandóak illegális migránsokat befogadni. Beszámolója szerint ezt meg is tették. Megjegyezte, európai intézményekben, Brüsszelben ismét „európai migrációs paktum kidolgozásával vannak elfoglalva”.

„A migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell” – mondta, hozzátéve: a segítséget kell odavinni, ahol baj van, vagyis a migrációt kiváltó okokat kell megszüntetni.

A videokonferencián beszámolt csütörtöki máltai látogatásáról is, amelyen ismertette: Magyarország támogatja azt a máltai javaslatot, hogy európai forrásból erősítsék a líbiai parti őrséget ahhoz, hogy megakadályozhassák migránsok hajóra szállását Európa felé.

Beszámolt arról is, hogy az Európai Unió újratárgyalja az afrikai-, karibi- és csendes-óceáni térséggel kötött megállapodását, amelyet a nyugat-európaiak Szijjártó Péter szerint azért tartottak fontosnak, mert egyfajta „legális csatornát” biztosított azoknak, akik ezekből a térségekből érkeztek Európába munkát vállalni. A miniszter ugyanakkor az európai álláspontnak és ennek a megállapodásnak az újragondolását javasolja, mivel a koronavírus miatt sok százezer európai vált munkanélkülivé, és – emelte ki – az európai országoknak elsősorban a saját állampolgáraiknak kell állást biztosítaniuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt