RETRO RÁDIÓ

Vodka és szex: Szörnyű dolog történt az orgazmusra vágyó miskolci férfivel

Vodka és szex: Szörnyű dolog történt az orgazmusra vágyó miskolci férfivel
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 08. 22. 09:20

Történetünk pórul járt főhőse két nőt hívott fel a lakására, de a kalandnak nagyon rossz vége lett.

Mndenkivel előfordul, hogy rosszul sikerül egy várva várt randevú, azonban az, ami egy miskolci férfivel esett meg, már az extrém kategóriába sorolható.

A Bors ír arról, hogy a mit sem sejtő férfi előző hét pénteken ült be a városi Tiszai pályaudvar sörözőjébe, ahol két nővel is megismerkedett. Az este alatt együtt iszogattak, majd úgy döntöttek, hogy a bulit a férfi lakásán folytatják tovább.

Azonban a férfi ekkor még nem sejtette, hogy a két nő nem egy ártatlan szórakozásra vagy romantikus kalandra indult, hanem kész tervvel a fejében érkezett: ki akarták rabolni újdonsült hódolójukat.

Így, amikor a férfi elment, hogy bekapcsolja a zenét, a fiatalabb nő 5-6 nyugtatót csúsztatott a vodkájába, amit a gyanútlan férfi meg is ivott, majd elment kettesben zuhanyozni az idősebb nővel, de azzal az erővel elbódult, és el is aludt a fürdőkádban.

Ezalatt fiatalabbik társa akcióba lendült: átkutatta a házat, lenyúlta a férfi PlayStationjét, hátizsákját és 100 ezer forintját. A nő azonban még saját bűntársát is átverte, amikor az kijött a fürdőből, letagadta, hogy készpénzt is talált volna. Örömük nem tartott sokáig: lebuktak, most pedig a rendőrség előzetesbe zárta őket, ugyanis tartanak attól, hogy megszöknének. Ha bűnösségük beigazolódik, akár nyolc év börtönt is kaphatnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.