Létrehozva: 2021.06.12.

Rusvai Miklós tiszta vizet öntött a pohárba, ezt gondolja a kamaszok oltásáról

Minden szülő felteszi magának a kérdést, vajon beoltassa -e gyermekét a kamaszok számára is engedélyezett Pfizer vakcinával. Íme a virológus véleménye!

Már lehet oltásra regisztrálni a 12-15 év közötti gyerekeket a kormány döntésének értelmében – ezt a csütörtöki kormányinfón Orbán Viktor jelentette be. A gyerekek oltása önkéntes, de szülői engedélyhez kötött. Prof. dr. Rusvai Miklós virológus elmondta, nyugodtan oltathatjuk a gyermekeinket is.

Fotó: MTI

A 12-15 éveseket szintúgy a vakcinainfo.gov.hu honlapon lehet regisztrálni, amit a szülőnek kell megtenni, a gyermek neve, életkora, lakcíme, taj-száma megadása után a saját elérhetőségeit feltüntetve. Az érvényesítés néhány napba telhet, ezt követően lehet az oltásra időpontot foglalni az eeszt.gov.hu honlapon. Az oltás előtt a szülőnek hozzájáruló nyilatkozatot kell kitölteni.

A Pfizer már márciusban bejelentette, hogy készítményük a 12-15 éves korcsoportban végzett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján biztonságos és különösen hatékonyan védi a koronavírus okozta betegségtől a fiatalokat. Az oltási reakcióik és a mellékhatások a felnőttekéhez hasonló, de jóval ritkábban fordulnak elő. Az Európai Gyógyszerügynökség május végén engedélyezte 12-15 évesek Pfizerrel történő oltását. A Pfizer mellett a többi vakcinagyártó is teszteli – kisebb dózissal – a gyerekek oltását 6 éves koról.

Számos országban oltják őket

Nem mi vagyunk az első ország, ahol gyerekeket oltanak. Kanadában világelsőként május elején kezdték a 12-15 évesek vakcinálását, rá két hétre már az USA-ban is így tették. Júniusban csatlakozott a gyerekek vakcinálásához Izrael, Horvátország, Románia, Szerbia, és Szlovénia is. Lengyelország pedig hazánkkal egy időben kapott engedély a gyerekek oltására.

Dr. Rusvai minden szülőt megnyugtat Fotó: YouTube

Ősszel jöhetnek a kisiskolások

Prof. Dr. Rusvai Miklós virológus a Borsnak elmondta, hogy biztonságos a kicsik oltása.

A koronavírus ellen jelenleg azért a 12 éves korosztály fölött oltunk, mert mostanáig eddig a korcsoportig zárult le biztató eredményekkel a klinikai 3-as vizsgálati fázis a Pfizer esetében, amit az Európai Gyógyszerügynökség is jóváhagyott. A Pfizer mellett a többi gyártó is teszteli készítményét, egészen 6 éves korig is folyamatban vannak a vizsgálatok.Várható, hogy az őszig már az iskoláskorú gyerekeknek is lesz vakcina, és az eredmények alapján több típusú koronavírus elleni oltásból választhatunk majd”- mondta a szakember a Bors napilapnak.

Nem merült fel probléma

Magyarországon a koronavírus legfiatalabb áldozata egy 14 éves lány volt, márciusban pedig két nyirokrendszeri betegségben szenvedő 16 éves hunyt el. A gyerekeknek és a fiataloknak óriási szerepük van a vírusterjesztésben.

Persze a legideálisabb az lenne, ha a felnőtt lakosság beoltásával érnénk el a nyájimmunitást, de ehhez több, mint 1,5 millió embernek kéne felvennie az oltást és erre jelen állás szerint őszig elég kevés esély van” – tette hozzá a szakember. Minden covid-fertőzött gyerek vagy felnőtt lehetőséget ad egy ellenállóbb, vagy veszélyesebb vírusvariáns kifejlődésére

Fotó: Tim Reckmann / CCNull

Erre figyeljen az oltásig

Amíg nem kapja meg a gyermek a vakcinát, vagy nem oltható korosztályba tartozik, az általános járványügyi óvintézkedések betartásával – a maszkviseléssel, fizikai távolságtartással, rendszeres kézfertőtlenítéssel és kézmosással – csökkenthetjük a gyerek megfertőződésének esélyét. A teljes védettséget csak az oltások felvételével lehet elérni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút