Létrehozva: 2020.05.30.

Váratlan fordulat Kaiser Ede ügyében, ekkor szabadul

Bár a nyolc emberéletet követelő móri mészárlást nem ő követte el, volt miért ülni ennyi évet, számláján többek között fegyveres rablás szerepelt.

Hétfőtől újra szabad ember lesz Kaiser Ede, akit tévesen ítéltek el a móri mészárlásért. Tizennyolc évet töltött rács mögött.

A Blikk információi szerint Kaiser már nagyon várja a szabadulás pillanatát, bár tart is attól, hogy miként boldogul majd a szabad életben. Ez érthető, hiszen a világ rengeteget változott, nem lesz könnyű kapcsolódást találnia.

Szerencsére a családja végig kitartott mellette, az édesanyja és az édesapja rendszeresen látogatta. Kaiser a börtönben éppen most érettségizett volna, de a koronavírus-járvány miatt ez elmaradt.

„Védencem leszámolt a múltjával, többé nem akar bűnözőként élni. Mórról egyáltalán nem beszélünk azóta, hogy felmentették. A rá valló egykori barátnak is megbocsátott, de találkozni nem szeretne K. Attilával” – árulta el a lapnak dr. Dezső Antal, ügyvéd.

A jogi szakember hozzátette, Ede teljesen átlagos életet szeretne élni, természetes munkával tartaná fenn magát. És persze nagyon izgul, hogy milyen lesz a rácsokon kívüli élet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben