RETRO RÁDIÓ

Koronavírus – Minden magyar-román határátkelő megnyílik

Létrehozva2020. 05. 20. 20:42

Csütörtök reggel 6 órától a magyar-román határ valamennyi átkelője megnyílik – közölte a rendőrség szerda este honlapján.

Közleményük szerint a Nyugat-Európából, illetve a nyugat-európai úti céllal történő tranzit átutazás továbbra is biztosított mindkét irányban.

A tranzitlehetőségek bővültek a személyautókkal, autóbuszokkal és a kisbuszokkal szállított azon román állampolgárok részére, akik Budapestről repülővel utaznak tovább, vagy Magyarországra érkezik a repülőgépük, és hazautazási céllal közlekednek.

Kitértek arra is, hogy az e célból érkező gépkocsivezetők és utasaik a beutazás során mentesülnek a hatósági házi karantén elrendelése alól. Utazásuk során, Magyarország területén csak az elengedhetetlenül szükséges alkalommal, a kijelölt üzemanyagtöltő állomáson és pihenőhelyen állhatnak meg.

A Liszt Ferenc repülőtérre utasokat szállító gépkocsivezetőnek 24 órán belül a belépés helye szerinti határátkelőhelyen, a tranzitáló autóbuszokkal utazóknak az utazáshoz szükséges legrövidebb időn belül a kijelölt útvonalon el kell hagynia Magyarország területét.

A tranzitutasok beléptetésének feltétele, hogy alávetik magukat egészségügyi vizsgálatnak, koronavírus-fertőzés gyanúja nem állapítható meg, valamint rendelkeznek a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási és továbbutazási feltételekkel. Az autóbusz, illetve kisbusz vezetője hitelt érdemlően igazolja menetlevéllel a repülőtérre történő szállítás tényét, a szállított utasok hitelt érdemlően igazolják, hogy rendelkeznek érvényes repülőjeggyel, továbbá azt, hogy a célországba történő belépésük biztosított – áll a rendőrségi közleményben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.