RETRO RÁDIÓ

Vannak még csodák: felépült a koronavírusból a súlyos beteg fiú – videó!

Vannak még csodák: felépült a koronavírusból a súlyos beteg fiú – videó!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 20. 12:30

24 órán át küzdöttek az életéért egy súlyos alapbetegségekkel rendelkező brit fiúnak, aki megfertőződött a koronavírussal. Végül csodával határos módon legyőzte a betegséget.

Könnyek között ölelte meg édesanyja Ben McCafferty-t, aki súlyos állapotban került be koronavírus fertőzéssel egy brit kórházba. Több, mint két hetet töltött az intézményben, de az orvosok nem adtak neki sok esélyt: Ben ugyanis számos alapbetegséggel is küzd, 13 évesen meningitist, agyhártyagyulladást kapott – írja a SkyNews.

A kórházi tartózkodása utolsó napjaiban egyre rosszabb volt az állapota, az utolsó 24 órát már intenzív osztályon töltötte.

Mostohaapja minden egyes napot az ágya mellett töltött, elmondása szerint reggelente mindig az volt az első kérdése, hogy a fiú él-e még.

„Éppen kényelmesebbé tettük az ágyat számára a mostohaapjával..” – mondta a fiú ápolónője, aki a teljes személyzettel együtt ledöbbent: ugyanis a fiú csodával határos módon óráról órára jobban lett. Végül pedig gyógyultan hagyhatta el a kórházat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.