Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.15.

Tragédiával végződött a vakáció: holtan találtak rá egy nőre a szálloda szobájában

A nő egy sajnálatos félreértés miatt váratlanul egy szerelmi viszályba keveredett. A drogos férfi azt hitte, volt barátnője tűnt fel ismét a közelében.

Borzalmas tragédia történt a nisswai városka Cozy Bay nevű szállodájában. Egy durva félreértés miatt kellett életét veszítenie egy nőnek.

A 46 éves Bethany Bernatsky már egy ideje az üdülőhelyen tartózkodott, amikor felfigyelt rá a 29 éves Cameron Mosert. A férfi pár nappal korábban érkezett meg a szomszédos lakókocsi parkba.

Cameron azt hitte a volt barátnőjét pillantotta meg, ugyanis Bethanyval megegyezett a magasságuk, a testalkatuk és a haj színűk is. Így átment a szállodába és követelni kezdte, hogy láthassa az exét. Azt állította már teljesen tiszta, de az alkalmazottak látszott rajta, hogy akkor is kábítószer hatása alatt állt.

„Dühös volt, mert nem engedtük hozzá a lányomat” – közölte később a rendőrséggel Bret Jevning a szálloda volt tulajdonosa.

A történtek fényében Cameron fegyvert ragadott, lelőtte Bethanyt, majd a kertben, a fák között próbált elrejtőzni a hatóság elől. A férfinál egy puska és egy kézifegyver is volt, amik töltényei megegyeztek Bethany halálát okozó golyóval.

A rendőrség vizsgálja, hogy Cameronnak valóban szándékában állt-e lelőni az üdülő korábbi tulajdonosainak 26 éves lányát. A nyomozás teljes lezárultáig őrizetbe vették magas óvadék ellenében – írja a Crime Online.

Bethany Bernatsky családja megrendülten értesült a tragédiáról. Nem tudják felfogni, hogy történhetett efféle szörnyűség.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek