Létrehozva: 2021.12.04.

„Senki sem szeret engem” – Tragikus módon vesztette életét egy 6 éves kisfiú

Az orvosok mindent megtettek, hogy megmentsék a kisgyermek életét, de sajnos nem jártak sikerrel. Szörnyű dolgok derült ki a tragédia után.

Az egész élete előtte állt volna a mindössze 6 éves Arthur Labinjó-Hughesnek, aki tragikusan fiatalon hunyt el.

A kisgyermeket agysérüléssel szállították kórházba, ám az orvosok minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

Mivel azonban az eset gyanús lett a dokiknak, a rendőrség nyomozásba kezdett. A történtekért Arthur apja, Thomas Hughes az akkori barátnőjét, Emma Tustint kezdte okolni.

Azt állította, a nő mentálisan bántalmazta és rettegésben tartotta őt, azokban az időkben, amikor együtt voltak. Hughes hozzátette, hogy Tustin arra kényszerítette, hogy bántalmazó fegyelmezési rutinokat alkalmazzon a fiával szemben, többek között éheztette, túlzott mennyiségű sóval etette, nem adott neki vizet, és fizikailag bántalmazta.

Ha pedig mindez még nem lett volna elég, a nő nem mutatott semmiféle megbánást a tárgyalásán. Sőt azt állította, hogy Arthur akkor sérült meg, amikor rátámadt és véletlenül beverte a fejét.

Mint kiderült Tustinnak is voltak saját gyermekei, akiket sosem bántott. Thomas Hughest valószínűleg magához akarta láncolni, a fiát pedig feleslegesnek találta. A tragikus sorsú gyermek ugyanis azután került az apjához és élettársához, miután az édesanyját letartóztatták, amiért megölte a barátját.

Később egy videófelvétel is előkerült, amelyen a földön alvó kisfiú álmából felkelve a következőket mondja sírva: „Senki sem szeret engem”

Emma Tustin elégedettségében állítólag az elhunyt fiú testét még le is fotózta, mielőtt segítséget kért volna. A boncolási eredmények kimutatták, hogy Arthurt órákkal az eszmélet vesztése előtt sóval mérgezték meg. Emellett mintegy 130 sérülés volt a testén, köztük a fejsérülés.

A kegyetlen nő az egész hátralévő életét börtönbe fogja tölteni, de súlyos vádak miatt kell felelnie Thomas Hughesnak is – írja a Crime Online.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt