Létrehozva: 2021.04.27.

Több száz oltott emberről nem tudják eldönteni Németországban, kapott-e koronavírus elleni vakcinát

Egy összetört ampulla okozott hatalmas felfordulást az alsó-szászországi Wilhelmshavenben.

Szerző Gaál József

Az alsó-szászországi Friesland járásban 200 embert küldenek utólagos antitestvizsgálatra az egészségügyi hatóságok, mivel egy helyi oltóponton dolgozó nővér felelőtlen döntése miatt nem tudni, hogy kaptak-e koronavírus elleni vakcinát - írja az NDR regionális közszolgálati médium.

A helyi lapok beszámolói szerint egy meg nem nevezett nővér, akinek a Pifzer-BioNTech-féle koronavírus elleni oltóanyag hígítása és adagolása volt a feladata, véletlenül elejtett és eltört egy ampullányi vakcinát valamikor március végén, a szerencsétlen balesetet pedig úgy próbálta leplezni, hogy a hat fecskendőbe csak ártalmatlan sóoldatot töltött.

A negyvenes évei végén járó egészségügyis hosszú hetekig senkinek sem beszélt az incidensről, szombaton azonban elkotyogta a dolgot az egyik barátnőjének kávézás közben. A neve elhallgatását kérő barátnőnek – aki szintén nővérként dolgozik – szerencsére volt annyi esze, hogy jelentse az esetet a feletteseinek.

A helyi egészségügyi hatóságok azonnal vizsgálatot rendeltek el a történtek kivizsgálására. Mivel szinte lehetetlen megmondani, hogy az incidens napján pontosan ki kapta meg „fantomoltásokat”, ezért minden aznap immunizált személyt, azaz csaknem 200 főt küldenek antitest- vizsgálatra. Ennek segítségével ugyanis kiszűrhető, ki kapott ártalmatlan sóoldatot, és igényel ezért újabb oltást.

Uwe Nitsche, az oltási központ vezetője arról adott tájékoztatást, hogy a nővérkét azonnali hatállyal felmentették az állásából. A wilhelmshaveni rendőrség testi sértés vádjával indított nyomozást ellene. Úgy tudni, hogy a gyanúsított széles körű vallomást tett” a kihallgatása során.

A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját egyébként nehezebb kezelni, mint a többi oltóanyagot, azt ugyanis koncentrátumként csomagolják, és jelentős mennyiségű sóoldattal kell hígítani, mielőtt beoltásra kerülne. A sóoldatot leggyakrabban sebek tisztítására, száraz szemek kezelésére és kiszáradás ellen szoktak alkalmazni. Ennek megfelelően a fantomvakcinákkal beoltott személyeknek semmilyen súlyos egészségügyi következménnyel sem kell számolnia.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat